Nemrég egy ismerősöm megdicsérte a ruhámat, amire büszkén vágtam rá, hogy ezt bizony turkáltam. Elmesélte, hogy nagyon irigyel ezért, mert ő képtelen turkálókba járni, nem látja át azt a rengeteg holmit és azonnal sarkon fordul. Teljesen megértem! A turkálókhoz más lelkiállapot és célok kellenek, mint egy fast fashion bolthoz.
Hogy állok mindössze 5 nap után a kihívással, miszerint 100 napig csak használt holmikat veszek magamnak? Leginkább úgy, hogy tegnap vettem először valamit magamnak, egy pulcsit a Hádában. És ez nem véletlen, ugyanis nem akarom elkövetni a lehető legnagyobb hibát, amit ez a három hónap alatt el lehet: nem akarok elkezdeni halmozni.
A használt holmik jellegéből adódik, hogy nagyon könnyű átesni velük a ló túloldalára, pedig a cél épp a tudatos vásárlás lenne. Látom, ahogy emberek teletömött zacskókkal távoznak a turkálóból, és azon gondolkozom, vajon minden héten ezt csinálják, vagy már egy éve nem vettek maguknak ruhát és valóban itt volt az ideje felfrissíteni a ruhatárat? Vagy látom, hogy vannak ismerőseim, akik rendszeresen feltűnnek olyan Facebook csoportokban, ahol régi, használt bútorokat és apróságokat lehet venni, és ott vásárolnak. Vajon, mit csinál azzal a sokadik kávés csésze készlettel, amihez azt kommentelte, hogy megvenné (ezt is)?
Teljesen érthető, amit csinálnak, ugyanis a használt holmik vásárlásának éppúgy megvan a csábereje, mint az akciós termékeknek vagy gyorsan változó fast fashion ruháknak. Ez pedig a különlegességükből fakad, hiszen egyszeri lehetőséggel állsz szemben. Vagy most megveszed, vagy lehet, hogy holnap már nem lesz ott.
Biztos sokaknak ismerős a helyzet, amikor állsz a turkáló próbafülkéjében, rajtad a kiszemelt ruha, de valahogy nem stimmel. Nem az igazi, nem olyan, ahogy a vállfán lógva elképzelted. Viszont milyen szuper márka, igazi menő darab. Ott dilemmázol percekig, hogy kell vagy nem. Sokszor döntöttem úgy ebben a helyzetben, hogy na jó, megveszem és majd hordom egy övvel vagy belefogyok, aztán végül ezek mindig a szekrény aljára hajítva végezték. Ha nem vagy teljesen biztos abban, hogy a kiszemelt tárgy tetszik, hasznos vagy jól áll, akkor ne vedd meg arra a nyomásra hallgatva, hogy lehet holnap már nem lesz meg! Ne felejtsd el, ez is csak egy tárgy.
Ugyanakkor ez a folyamat hosszabb távon is érezteti a hatását, az ember ugyanis nagyon könnyen kincskeresővé válhat. Szinte a függőjévé lehet válni annak, hogy számodra kincset jelentő különlegességek után kutass és ennek reményében hetente többször betérj a turkálókba, vagy folyamatosan online piacokon nézelődj. Már a kutatás folyamata is örömet és izgalmat okoz, pláne ha valóban találsz is valamit, amit akkor nagyon jó fogásnak érzel. Bár ilyenkor én is azt érzem, hogy szeretném ezt már holnap megismételni, megálljt parancsolok magamnak. Az a baj, hogy ilyenkor elveszik a cél és a tudatosság. Jelölj ki egy újabb időpontot, például mondd azt magadnak, hogy legközelebb két hét múlva megyek be turkálóba, addig semmi.
Ezek a lelki okai a halmozásnak, van azonban egy földhöz ragadtabb oka is, ez pedig az olcsósága. Megtévesztő! Volt időszak, amikor azt vettem észre magamon, hogy folyamatosan egyenlítgetek spórolás helyett. Konkrétan arra gondolok, hogy amikor kellett egy nadrág és negyedáron vettem egy second hand darabot, akkor utána úgy éreztem, hogy mivel ezt ilyen jó áron vettem, megtehetem, hogy nagyobb kávét rendeljek vagy vegyek még egy körömlakkot, akármit. És végül úgy zártam a napot, hogy vettem egy nadrágot olcsón, a maradék pénzt pedig elköltöttem olyan dolgokra, amikre igazán nem is volt szükségem. Ezért távoznak sokan a turkálóból megpakolt zacskókkal. Tévesen azt hiszik, ami olcsó, abból több kell és nem veszik észre, hogy az olcsó így már nem olcsó, mert vettek egy csomó olyan dolgot is, amit végül nem használnak ki.
Te tapasztaltad már magadon valamelyik jelenséget, amikor használt holmit vásárolsz? #nevegyelujat
Fotó: Unsplash.com