munka

Bogit a babyberry által szervezett pikniken ismertem meg nyáron, ahol azonnal szimpatikus lett a vidámsága és a kedves kisugárzása. Azóta néhányszor randiztunk a játszótéren, hogy amíg a fiúk játszanak (olykor egymással is), addig mi kibeszélhessük az anyaság, a munka és a bloggerkedés részleteit 🙂

Ennek ellenére nem azért akartam interjút készíteni vele, mert jó fej, hanem inkább azért, mert jó példa lehet azoknak az anyukáknak, akik egy kicsit beleszomorodtak a kakis pelenkák állandó cserélésébe vagy néha nehezen lépik át a lakás küszöbét. Talán minden anyuka megtapasztalta ezt hosszabb, rövidebb ideig, én is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ha kell rugdossuk el magunkat sportolni, szánjunk egy kis időt saját magunkra és éljünk a hobbinknak amellett, hogy a legszebb dologgal, a gyerekneveléssel töltjük a mindennapjainkat. Bogi nagyon aktív, az egyéves Beni anyukája, ügyvédként dolgozik, nemrég komolyan futni kezdett és az énjobban blog írója, emellett pedig a barátaira is szán időt.

Olyannak ismertelek meg, aki folyamatosan mozgásban van. Mégis először inkább meséld el, hogy szoktál pihenni? Mi az, ami kikapcsol és feltölt? 

Mindig is az aktív pihenés híve voltam, de ez Beni megszületése után csak fokozódott 😊 Kevesebb az időm magamra (gondolom ezzel majdnem minden anyuka így van), így a pihenés nekem egyben a sport is, vagyis a futás. Emellett a blogolás, mint hobbi, ami maximálisan kikapcsol és feltölt.

Igen, úgy tudom, hogy nemrég kezdtél komolyan sportolni. Ezt pontosan mikor kezdted el és miért? 

Már Beni születése előtt is próbáltam “alak- és egészségmegőrzés” céljából sportolni, de ez nem jelentett többet, minthogy heti két alkalommal elmentem egy edzőterembe, valamilyen csoportos (általában súlyzós vagy funkcionális) edzésre. Beni születése után, viszont új sportszerelemmel találtuk meg egymást, ez pedig a futás. Hazudnék, ha nem azt a választ adnám a kérdésedre, hogy nem a szülés utáni tükörképem miatt kezdtem el… Sokollt, hogy mennyire megváltozott a testem, ezért először (Beni 5 hetes korától) személyi edzésre jártam, mert szakszerű felügyelet mellett szerettem volna mozogni (szétnyílt hasizom, egyéb szülés utáni olyan folyamatok, amikre én egyedül nem tudtam volna kellően figyelni), aztán elkezdtem a futást. Az elején 3-4 kilométertől úgy éreztem meghalok, kb. a sarokról (ami 200 méterre van a bejárati ajtótól) vissza akartam fordulni, de aztán nem adtam fel és most már az első félmaratonomra készülök.

És a szórakozás? Arra is van időd? 

Ritkán. Én már nem bírom az éjszakázást és a bulikat. Megvolt annak is a helye és az ideje, maximálisan megéltem a bulis korszakom az egyetemi évek alatt és már nem vágyom rá. Most egy kozmetikai kezelés, egy csajos dumálós spa délután vagy egy borozós vacsizás és filmezés az, amit igazán szeretek.

Beni nemrég múlt egy éves, te pedig amellett, hogy otthon vagy vele, ügyvédként dolgozol. Hogyan tudsz időt szakítani a munkára? 

Az elején könnyű dolgom volt, mert Beni sokat aludt, így ahogy álomra hajtotta fejét, máris ki tudtam nyitni a laptopom és kezdődhetett a munka. Most, hogy napközben már csak kénye-kedve szerint pihen, nehezebb, mert kiszámíthatatlan, hogy fél, egy vagy három órát alszik napközben, illetve az is, hogy egy vagy két etapban. Úgyhogy most a munkabeosztásomat is próbálom hozzá igazítani, így marad az esti altatás utáni idő, és hétvégén is, amikor az apukája játszik vele, néha van, hogy elvonulok a gépemmel. Nagy szerencsém van, mert anyukám és a nagyszüleim a közelben laknak és irtó sokat segítenek, amiért nem győzök eléggé hálás lenni nekik, szóval, ha valami határidős munka égne a körmömre, akkor lehetőségem van arra, hogy pár órára délután lepasszoljam nekik a minimanót. Mellettük pedig a férjem is sokat segít, mázlim van, hogy ilyen jó apuka.

Miért volt fontos a számodra, hogy viszonylag korán visszaállj a munkába? 

A jogi szakvizsgáimat a terhességem alatt abszolváltam, az utolsó vizsgám a szülés előtt két héttel volt, ezért nem szerettem volna veszni hagyni a frissen elsajátított tudásom. Másrészt totálisan ki sem szerettem volna szakadni a munka világából, mert még így is, hogy itthonról (igaz csökkentett üzemmódban), de dolgozom, őszintén el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz visszaülni az irodába. Harmadrészt pedig mindig is szerettem a munkám, nekem kifejezetten jót tesz a tudat, hogy meg tudom mozgatni az agytekervényeim két mondókázás között, a gyakorlatból sem esem ki, és a folyamatosan változó jogszabályokat is kénytelen vagyok nyomon követni, ami a javamra fog válni, ha visszaülök az irodai székembe.

Azért előfordult már olyan, amikor azt mondtad, hogy elég volt, ez most túl sok? 

Persze, hogy igen. Melyik anyukának nem volt még elege? Fogzás, nemalvás, hisztis nap nekem, hisztis nap Beninek, főleg, ha ezek egyszerre történnek, akkor nálam is borul a bili. Ilyenkor a legjobb segítség megint csak a futás. A 10. kilométerre már szinte kisimulok, utána (vagy helyette) pedig egy pohár bor sosem árt. 😊 Néha, ha már úgy érzem, hogy túl fáradt vagyok, akkor tartok egy olyan napot, amikor Beni esti altatása után én is lefekszem. Szerencsére nagyon pozitív vagyok és minden problémát az adott nap le tudok zárni és hátra tudok hagyni, így minden reggel jókedvűen kelek és nem kerülök bele egy több napig tartó “elegem van spirálba”. Ha a probléma megoldható, akkor a megoldásra fókuszálok, ha pedig nem, akkor az elengedésre.

A blogolás a hobbidnak nevezhető vagy már ez is felér egy munkával? 

Abszolút hobbi. Imádom, hogy arról és akkor írok, amikor csak akarok, nincs meg a kötelező “határidős” faktor, mint a munkámban. Természetesen szeretném minél jobban és ügyesebben csinálni, de még nagyon sok tanulnivalóm van. De olyan jó példák vannak előttem, mint például a Te blogod, úgyhogy van inspirációm bőven.

Miért döntöttél úgy, hogy az anyaságról és a fiadról kezdesz blogolni? 

Mindig is imádtam magyarázni 🙂 És most, hogy itthon vagyok kevesebb a lehetőségem erre. Innen jött az ötlet, hogy akkor leírom. Úgy voltam vele, hogy a külföldön élő apukám vagy a nagyszüleim imádni fogják, hogy képeket nézhetnek és történeteket olvashatnak az unokájukról, és remélem, hogy ha Beni nagyobb lesz, neki is tetszeni fog. Az meg, hogy esetleg másokat is érdekel vagy egy-egy történetemmel azonosulni tudnak, írnak nekem, hab a tortán. A téma pedig adott volt, arról tudok hitelesen írni, amit átélek, mivel ez most az anyaság és a gyereknevelés, így erről.

Mit javasolnál azoknak az anyukáknak, akik szintén hasonló témájú blog írásába szeretnének kezdeni? 

Soha ne azért kezdjék el, mert pénzt szeretnének vele keresni. Az eleve így felépített vagy megtervezett blogok szerintem sosem lesznek igazán sikeresek. Merjenek bátran belevágni, ösztönösen és őszintén. Ha pedig fotókat is szeretnének a gyerkőcről posztolni, akkor mindig csak olyanokat, amiket, ha róluk kiskorukban a szüleik megosztottak volna, akkor felnőtt fejjel nem kapnának tőle sikítófrászt.

Hogy érzed, most így teljes az életed vagy van valami, amire még szívesen szakítanál időt a jövőben? 

Nagyon boldog és kiegyensúlyozott az életem jelenleg, irtó szerencsés vagyok. De baromi kíváncsi és pörgős, egy olyan soha nem nyugvó természet, ezért természetesen még százféle sportot kipróbálnék, ezer helyre elutaznék, egy csomó tanfolyamot elvégeznék. Szóval mindig kitalálok magamnak valami újat.. Szerintem a családom már retteg, hogy mi lesz a következő hóbortom.. Ígérem, megírom! 😊

(A csodás fotókat köszönjük Jánossy Noéminek!)