Picit megmosolyogtat az, hogy Dávid születése előtt, ahogy közeledtem a 30-hoz, egyre többször kaptam meg azt a kérdést, hogy “és mikor jön a gyerek?”. Most, hogy az a bizonyos gyerek elmúlt két éves, egyre sűrűsödik azoknak a nekem szegezett kérdéseknek a száma, amik arra irányulnak, hogy “mikor jön a kis tesó?”. Ezt egyrészről természetesnek gondolom, másrészről viszont kissé frusztráló, sőt olykor tolakodó.
A választ nem tudjuk, csak azt, hogy most semmi jel nem mutat arra, hogy valaki hiányozna a bandánkból 🙂 Merthogy számomra ez a kérdés valahol erről szól, hiszen tökéletes időzítés amúgy sincsen. Én például épp akkor kezdtem el új munkahelyen dolgozni, amikor kiderült, hogy babát várok. Képzelhetitek, hogy volt némi gyomorgörcsöm, amikor a próbaidőszakom végén közölnöm kellett, hogy mi a helyzet, de szerencsére nagyon jól reagáltak rá, úgyhogy rájöttem, hogy a problémák és nehézségek gyakran leginkább csak a mi fejünkben léteznek. Teóriákat gyártunk előre, hogy mi lesz majd, már előre rágörcsölünk, pedig az esetek többségében nem úgy alakul az élet.
Nemrég készült el a Ragaszkodj hozzá! kampány keretén belül a Nagy Családalapítási felmérés, és a megkérdezettek fele szerint a megismerkedéstől számított 3-5 éven belül a legideálisabb a családalapítás, a többség pedig tudatosan tervez családot, nem bízza a véletlenre. Nagyjából négy éve voltunk együtt a férjemmel, amikor Dávid megérkezett és szerintem jól tettük, hogy azt a néhány évet kettesben töltöttük, mert így olyan élményeket szereztünk, amiket gyerekkel már nehezebb lenne. Fontos alap, a mai napig.
Többször kérdeztétek már tőlem, hogyan készültem fel a terhességre és a szülésre? Bár már picit távolinak tűnik mindez, arra azért tisztán emlékszem, hogy lelkileg több idő volt felkészülnöm, mint testileg. Szedtem kismama vitamint, nagyon odafigyeltem a táplálkozásomra, nem ittam alkoholt és kerültem a dohányfüstös helyeket. Nem nagyon sportoltam, kismama jógára viszont néhány alkalommal eljártam. Ez inkább abban segített, hogy ráhangolódjak az állapotomra, az előttem álló feladatra és természetesen a babára. Nehéz volt elképzelnem őt, amíg nem láttam, ezért a terhesség alatt kétszer is elmentünk 4D ultrahangra.
A legtöbbet mégis a szülésfelkészítő tanfolyam segített. Már a tanfolyam vége felé jártunk, amikor a szülésznő elmondta azt a bűvös mondatot, amiről azt hiszem, hogy a legtöbbet segítette nekem abban, hogy a szülést viszonylag jól éljem meg. Ez pedig az volt, amikor arról beszélt, hogy az egy dolog, hogy én szülni fogok, de a gyerekem akkor születik meg. Én tudom, hogy mi történik velem, ő viszont nem. Ebben a pillanatban az én félelmeimről átkerült a hangsúly a fiamra, és arra, hogy abban segítsek neki, hogy a lehető legsimább útja legyen erre a világra. Ez egy olyan perspektíva váltás volt, ami meghatározta az egész hozzáállásomat a fájdalomhoz.
A Nagy Családalapítási felmérés eredményei szerint a többség úgy véli, hogy a testi-lelki egyensúly a kulcsa a sikeres fogantatásnak, míg ezt követi a tudatosság és az anyagi feltételek megléte. Ha már van gyereketek, írjátok meg kommentben, hogy ti honnan éreztétek, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak, ha pedig nincs, akkor azt, hogyan készültök rá?
*Szponzorált bejegyzés.
Fotók: Lina Photography