beszámoló

Kissé idegesen indultam el a fotózásra, mert korábban volt néhány rossz tapasztalatom. Rontották már el a sminkem úgy, hogy utána alig ismertem magamra, és kaptam már olyan instrukciókat fotóstól, amitől mesterkélten erőltetett lett minden kép. Vajon most mi vár rám? Bár a fotózás után már sejtettem, hogy minden rendben lesz, igazán csak akkor nyugodtam meg, amikor a férjem az első rólam készült fotó láttán felkiáltott: nem rontottak el!

Néhány évente szívesen készíttetek magamról portréfotókat, ami kikerülhet a falra, az internetre vagy egyszerűen csak jó emlékké válik sok év távlatából. Miután az elmúlt hónapot arra szántam, hogy egy kicsit felrázzam magam, megtaláljam az elhalványult nőiességem és némi önbizalmat szerezzek, úgy éreztem, itt az ideje egy újabb fotózásnak!

A mai napig előfordul olykor, hogy anyaként bűntudatom van, ha magammal foglalkozom vagy ha külön programra megyek. Egyszerűen ezt ülteti belénk a társadalom. Azonban megtanultam, hogy akkor adok a legtöbbet a fiamnak, ha boldog vagyok, és nem akkor, ha mindig tisztán ragyog a padló.

Amikor megismertem a Jouca Portraits mögött álló Csató Zsuzsit és a fotózáshoz való hozzáállását, azonnal tudtam, hogy ő az én emberem! Különleges érzéke van ahhoz, hogy meglássa és megmutassa egy nő szépségét. Úgy tartja, hogy mindenkiről lehet jó képet készíteni, ugyanakkor nem csak a külsőben látja a szépet, hanem a fotózás nála egy lelki feltöltődés is, egy olyan élmény, ami után magabiztosabban távozik az ember. Én legalábbis így voltam vele.

Reggel érkeztem meg Zsuzsi belvárosi stúdiójába, ahol már várt Rédli Ági sminkessel. Ági nem akart megváltoztatni, nem egy előre elképzelt sminket akart rám erőltetni, hanem a saját adottságaimra épített és egy természetes, de mégsem teljesen hétköznapi sminkkel készített fel a fotózásra. Egy órán át krémezett, festett, majd a hajamat hullámokkal dobta fel, én pedig közben megiszogattam a reggeli kávémat és tanácsokat kaptam a hozzám illő színekről, sminkekről, arcápolási módszerekről.

A stúdiófotózással azért voltak fenntartásaim, mert korábban kissé feszengős szitunak tartottam, nem egy természetes állapot álldogálni valami fehér fal előtt és pózolni. Nagy kő esett le a szívemről, amikor Zsuzsi közölte, hogy nyugodjak meg, mert ő mindent el fog mondani, még azt is, hogyan tartsam a karomat, az ujjaimat, mindent a legapróbb részletekig, nekem csak annyi a dolgom, hogy érezzem jól magam és őszintén mosolyogjak. Nálam ez bevált.

Sikerült feszengésektől mentes hangulatot teremtenie. Közvetlen volt, de nem tolakodó, a folyamatos pozitív visszajelzéseitől pedig teljesen feltöltődtem és egész nap alig tudtam levakarni az arcomról a vigyort. Nála szerintem tényleg minden nő szépnek és különlegesnek érezheti magát, amire időnként szükségünk van. Olykor jó kilépni a szürke hétköznapokból, magunk mögött hagyni a gyerek fagyijával összekent ruhákat, az anyakontyot és a karikás szemeket, és pár órára csak a saját külső és belső, harmonikus szépségünkkel foglalkozni.

A fotózás után még beszélgetni is tudtunk, úgyhogy kifaggattam néhány dologról:

Fotósként miben keresed a hozzád látogató nők szépségét? Egyáltalán hogyan tudnád definiálni a szépséget?

A szépséget nem tudom, és nem is szeretném definiálni, mert annyira másképp közelítem meg ezt a kérdést. Én általában a szemeket figyelem. Aki eljön hozzám egy fotózásra, annak szeretném megmutatni, hogy milyen az, amikor lebontjuk a külső falakat, és elengedi magát annyira, hogy a szeméből-tekintetéből átjön a lelki béke, a vidámság, boldogság. A képeim főleg arc központúak, ezt egészítem ki egy-egy elegáns, nőies pózzal, kéztartással. Nem bírom ki, ha nem mosolyognak körülöttem az emberek, így a képekről sem maradhat le a mosoly.

Mit tapasztaltál, általában milyen lelkiállapotban érkezik hozzád egy nő és hogyan távozik? 

Általában elmondható, hogy izgulnak az emberek a fotózás előtt, kisebb-nagyobb mértékben. Azt már a megérkezéskor látom, ki mennyire oldódik fel hamar, és így gyorsan rájuk tudok hangolódni. Sokat számít szerintem, hogy a fotózás előtt van egy óra, amíg elkészül a smink és a frizura, ez pont elég idő arra, hogy megnyugodjanak, kikapcsolják a mindennapokat, a rohanást és a stresszt. A fotózás alatt végig beszélek a modellemmel, folyamatosan adom az instrukciókat, hiszen senki sem született úgy, hogy egyből tudjon pózolni. Törekszem arra, hogy eltöröljem azt a hiedelmet, hogy „én nem vagyok fotogén” vagy „nekem ez nem megy”. A fotózás végére már mindenki átéli, milyen szuper érzés az, amikor megfelelő segítséget kapva a fotózás alatt, milyen szuper képek készülhetnek róla is. Volt olyan fotózásom is, ahol fotózás után azt mondta nekem a nehéz válási folyamatban lévő modellem, hogy a fotózás visszahozta az életbe.

Az élményen és önbizalom növelésen túl, szeretném elterjeszteni a fotók fontosságát, hogy mekkora értékük van. Szeretném a nyomtatott képek hagyományát visszahozni a köztudatba, megmutatni az embereknek, hogy mennyire fontosak a képek magunknak, a családunknak, az utókornak.

Ha valaki -hozzám hasonlóan- úgy érzi, ő félénk egy fotózáshoz, azt hogyan nyugtatod meg? 

Mindenkiben van egy kis bizonytalanság, fotózástól függetlenül is. Ezt sajnos a minket körülvevő világ által diktált ideálok sorozata vetíti ránk. Nőként pontosan tudom, hogy mit nem szeretnek magukon a nők általában, és a fotózásokat ennek megfelelően egyénre szoktam igazítani. Sok félénk-bizonytalan nő járt már nálam, és mindenki mosolyogva távozott. Nálam a kapcsolat kialakítása már jóval a fotózás előtt megtörténik. Nagyon sokat egyeztetünk telefonon, személyesen, emailben, így mire eljön a fotózás napja, azért már valamennyire ismernek engem, kialakul egyfajta bizalom is, és megismerik azt a motivációt, ami mentén én fotózom. Egyik kedvenc történetem, amikor megkeresést kaptam egy portré sorozat készítésére, és személyesen találkoztunk, hogy oldjuk a bizonytalanságot, majd a találkozó végén úgy döntött a kedves modellem, hogy a sima portré sorozat helyett belevág egy fehérneműs fotózásba 🙂 Ez azért nagy lépés!

Sok olyan visszajelzést kapok, hogy a személyiségem miatt hamar feloldódnak az emberek, nem érzik magukat kínosan vagy kellemetlenül. Én csak annyit tudok, hogy nekem nagyon fontos az, hogy aki eljön hozzám, az érezze, hogy az a pár óra, az tényleg róla szól.

Köszönöm a gyönyörű fotókat és a nagyszerű élményt!!

A Jouca Portraits weboldala
A Jouca Portraits Facebook oldala