Mindig csodálattal figyeltem a távolból, ahogy Lilla halad a vállalkozásával, fejleszti a cégét és megéli az anyaságot. Amilyen pici, annyi energia van benne. Úgy képzelem, hogy ő az a nő, aki miközben a hátán hordozóban altatja a kisebbik gyerekét, egyik kezével táskákat tervez, a másikkal Pocket Trailert varr, a harmadikkal jelmezt készít a nagyobbik gyereknek, a negyedik kezével pedig fotóz. És közben még arra is figyel, hogy pár kedves szót váltson a férjével. Nyilván a valóságban ez nem így zajlik, de akkor hogyan?
Megkerestem Séllei Lillát, hogy meséljen nekünk. Lilla termékei gyakorlatilag végigkísérték az anyaságom, kezdve a kismotorhordozó Pocket Trailerrel, az kényelmes anyáknak tervezett hátizsákomon át az imádott övtáskámig. Ja és most már Dávidnak is van egy gyerekekenek tervezett hátizsákja tőle. Nem csak a saját márkáját tudja évről évre megújítani, hanem elvégzett egy fotós iskolát, nemrég pedig vásároltak egy picike vidéki házat, ami nem hagyja további feladatok nélkül. De most már meséljen ő!
Egy igazi kreatív és energikus anyukának látlak. Hogyan egyezteted össze az anyaságot a saját vállalkozással?
Ez nagyon nehéz, és nemcsak nekem, de ahogyan látom, a környezetemben más anyáknak is. Imádom, amit csinálok, szenvedélyesen szeretem a vállalkozásommal járó munkák nagy részét. Sokszor átszervezek, ha például betegek a gyerekek, akkor itthonról haladok az olyan laptopos teendőkkel, mint a hirdetések, blogbejegyzések, termékfrissítések. Sokszor viszem a laptopomat az úszás edzésükre is, míg ők lubickolnak, én tudok haladni. Nekem ilyen szempontból a gyerekek sosem voltak gátak, mindig találok olyan teendőt, amit mellettük is tudok végezni. Nekem inkább az a nehéz, hogy leálljak, és ne dolgozzak folyton. Nálam ebből ered az anyai bűntudat, sokszor mardos, hogy nem vagyok eleget csak és kizárólag velük. Bár azt hiszem ilyen önostorozást más-más területen, okból, de minden anya talál az életében. Az biztosan sokat segít, hogy két éve önálló műhelyem van, a gyártelep 7-17 óra között van nyitva hétköznap, ez szerencsére lekorlátoz valamennyire.
Ami a család szempontjából megterhelő lehet, vagyis sokan kérdezik, hogy bírjuk, azok a vásárok. Igen, bevallom ezek nem egyszerűek, főleg, ha a november-decemberi időszakról beszélünk, amikor is szinte minden hétvégére jut egy. De mi ebből is előnyt kovácsolunk: rengeteget kirándulunk egyébként is, és a vidéki vásározásokat általában egy-két nappal megtoldjuk még, és felfedezzük a környéket.
Nemrég elvégeztél egy fotós iskolát. Ezt azért csináltad meg, hogy a saját márkád fotóit fejleszd ilyen módon, vagy egy másik lábnak tekinthető?
Kimondani is borzalom, de 12 éve vettem az első tükörrefelxes gépemet. Kiskorom óta fotóztam, de az akkori online szerkesztőségi munka és a körülöttem dolgozó fotósok újabb lendületet adtak ennek a szenvedélyemnek. Sok mindent tanultam, ellestem. Mikor a fiam születésekor szabadúszó lettem, ezt a területet autodidakta módon fejlesztettem tovább. Szerencsére akkoriban egyre több olyan szabadúszó munkám lett, amely során nemcsak a cikkeket írtam én, de a fotókat is én készítettem – rengeteget fejlődtem ezeknek a felkéréseknek hála. Később költséghatékonyság és a gyorsabb munkavégzés miatt először csak a Pocket Trailer márkám termékfotóit, majd a Lilla Sellei Bags webshop indulásától kezdve a táskás képeket is én készítettem. Közben lett egy mini házi “stúdióm” is erre a célra. Régóta dédelgetett álmom volt a fotográfus OKJ képzés, de a fizetőset anyagilag nem engedhettük meg. Pont kapóra jött a szakképzés ingyenessé tétele (pontosabban az első két OKJ megszerzésének ingyenes lehetősége, egy aerobik oktató OKJ-t szereztem még a főiskola alatt). A kislányom éppen kezdte a bölcsit, én pedig beiratkoztam a Práter utcában egy kétéves képzésre. Ennél ugyan vannak rövidebb, gyorsabb képzések, de azok mind fizetősek, nekem fontos volt, hogy ingyenes, valamint úgy gondoltam, a két év alatt jobban van időm elmerülni a témában, szélesíteni az ismereteimet, valamint a Práter utcai iskolának van neve. Nem bántam meg, hogy oda jártam, bár az eszközök és a felszereltség a közoktatásban tapasztalt áldatlan állapotoknak felel meg, de nagyszerű tanáraim és osztálytársaim voltak, sokat tanultunk. Valamint ez a két év arra is jó volt, hogy lassan tudtam bővíteni és még jobbá tenni a felszerelésemet, hiszen a fotózás mégiscsak egy technikai sport. De volt időm elmerülni a fotóművészetben, fotótörténetben is, rengeteg ilyen jellegű könyvet, életrajzot olvastam el.
Az iskola célja egyrészt a fejlődés volt, másrészt pedig, hogy ezzel a nagyobb tudással már merjek családfotósként dolgozni. Nagyon szeretném felépíteni a saját, kicsit szociofotós vonalon mozgó fotós vállalkozásomat.
Mindig újítasz valamit a táskákon vagy a termékkínálaton, ami szerintem nagyon fontos, ha valaki hozzád hasonlóan évek óta dolgozik egy saját márkán. Hogyan szoktál ötletelni? Miből merítesz ihletet?
A táskamárkám Facebook oldala 2007-ben indult, és egészen 2015-ig egyedi megrendelésre dolgoztam. A webshop 2016-os indulásával alapoztam meg a szemléletváltást: fix fazonok, változó színek és anyagok. Azt láttam, hogy egyszerűsíteni kell, ezért lettek fix fazonok, csak így tudok megfelelő minőséget és kínálatot biztosítani a vásárlóimnak. Kezdetben féltem, hogy hogyan lesz majd évi két szezonális kollekcióhoz ötletem, de ma már 6 kollekcióval a hátam mögött, ez nagyon viccesnek tűnik. Ötletből szerencsére sosincs hiány. A folyamatos termékfejlesztés pedig szerintem alap, hiszen mindig lehet valami még jobb, még ötletesebb, az én agyam pedig folyamatosan ilyeneken kattog. Az ötletek a legváratlanabb helyekről jönnek, a legváratlanabb társításokból, lehet ez egy növény alakja és az autó színe, vagy a kettő összekapcsolásából született, az eredeti két dologtól teljesen elrugaszkodott ötlet. Nehézséget nekem inkább az jelent, hogy amikor van egy probléma, arra megtaláljam a legjobb megoldást: rengeteget modellezek, hogy kipróbáljam, amit elméletben elképzeltem, működik-e a gyakorlatban – általában NEM 😀 Ilyenkor tovább keresek, próbálkozom, és a végén mindig megvan a megoldás. Például a ZIPack táska esetében, ami ugye az óriás hátizsák és egy övtáska összecsatolhatóságából született meg, rengeteg megoldással próbálkoztam, semmi nem volt elég strapabíró, praktikus és könnyen kezelhető. Egyszer a kezembe került egy csatos babahordozó, aminek a bővíthetőségét egy sor cipzárral oldották meg, innen jött az ötlet: varrjuk a cipzár egyik részét az övtáskára, másikat pedig a hátizsákra, így legyenek összecsatolhatóak. Az ilyen spontán ötleteket egyébként mindig feljegyzem abba a füzetbe, ami állandóan nálam van.
Talán az fontos még, és ez a márka sikerének a kulcsa is, hogy a termékeim mindig az én problémára adnak választ. A mellények is így születtek idén télen: szükségem volt egy mellényre, megcsináltam, majd rájöttem, miért tartanám meg csak magamnak ezt a szuper és többfunkciós darabot. Ma már a #nemtaskak menüpont alatt megtalálhatóak a mellények is, amiket minden szezonban más-más nem táska követ majd az adott évszakhoz igazítva.
Talán nem titok, hogy vettetek egy picike házat. Miért éreztétek úgy, hogy szükségetek van rá és milyen szerepet szántok neki?
Nem titok, hogy mi is azzal küzdünk mint sok (vidékről) a fővárosban költözött fiatal, fiatal család: megfizethetetlenek az ingatlanok. Hiába dolgozunk rengeteget, építjük a férjemmel együtt a vállalkozásainkat, egy fővárosi lakásról vagy egy agglomerációs házról nem is álmodhatunk. A gyerekeink már viszonylag nagyok, több gyereket nem szeretnénk, a CSOK építkezéskor éri meg, ez meg a mai munkaerőhiány esetében szinte lehetetlen vállalkozás – legalábbis mi így érezzük. Azt is tudjuk, hogy mi a szerencsésebb családok közé tartozunk, hiszen meg tudunk fizetni egy jó albérletet az agglomeráció egyik kisvárosában, ahol a gyerekeink friss levegőn lehetnek, jó közösségbe és iskolába járhatnak. Nem is tervezünk egyhamar innen elköltözni, és feladni a bérlői státuszt. Ezzel párhuzamosan viszont szerettünk volna a férjemmel felépíteni egy közös családi fészket, egy olyat, ahova a gyerekek kirepülése után ketten be tudunk költözni. A móri borvidék egyik városkájának, Csókakőnek a szőlős területén vásároltunk egy kis présházat, amit a tervek szerint tavasszal kezdünk felújítani. Szeretjük ezt a vidéket, boldogan járunk le majd oda nyaralni, őszölni, telelni és tavaszolni addig is, amíg nem ez lesz véglegesen is otthonunk.
Hogyan szoktál egyébként pihenni, kikapcsolni?
Nekem ez a gyengeségem, meg kellene tanulnom, néha semmit nem csinálni. Mivel tavaly nyáron véget ért a fotós suli, így idén sokkal több szabadidőm lett. November óta még nagyobb hangsúlyt fektetek a sportra. Három éve heti egyszer rúdfitness-re járok, most ezt egészítem ki heti két futópados futással és minimum heti három itthoni jógával, utóbbihoz találtam egy nagyszerű appot. Úgy gondolom a sportnak már 35 évesen nagyon fontosnak kell lennie, most alapozhatom meg, hogy a testem az öregedés mellett is jól funkcionáljon majd. Legalábbis én ezt látom a családi példákon belül, minden családtagom, aki kiváló egészségnek örvend most 60-80 évesen, 35-40 évesen kezdett el rendszeresen, heti minimum háromszor mozogni, az apukám futni, a nagypapám pedig úszni.
Emellett pedig a képernyőidő csökkentésére nagyszerű elfoglaltságot találtam, ami ki is kapcsol: kötök. Most sálakat a gyerekeknek, magamnak pedig bokavédőt. A következő terv pedig, hogy horgolni is megtanulok.
Az év eleje általában új lökést ad az embereknek és feltöltődve vágnak bele az évbe. Te is meghatároztál új irányt a táskákkal kapcsolatban? Mi várható tőled 2020-ban?
Új irányt? Már december végén egy 22 pontos fejlesztési, újítási listám volt 😀 Persze a legnehezebb, hogy mindent egyszerre akarok, pedig idő kell mindenre, idő mire minden kiforrja magát, és egyébként sem lehet 22 újítással egyszerre előrukkolni. Lesznek idén is új fazonok, és lesz olyan régi fazon is, ami megújul. Szeretnék egy interjú sorozatot elindítani a táskás oldalamon, hiszen annyi érdekes, hétköznapi nő hordja a táskáimat, akiket örömmel mutatnék be. 2020-ban is lesznek együttműködések, de ezekről egyelőre nem beszélhetek, és érkeznek az új #nemtaskak tavaszra és nyárra. És majd elfelejtettem, a 2020-as tavasz-nyári kollekción már javában dolgozunk, ami nagyon izgalmas és előremutató lesz.
Fotók Lilláról: Borsos Boglárka