Egyre gyakrabban futok bele abba a megállapításba, miszerint a minimalizmus egy divathullám, minden követője “divatmajom”. Miután nemrég elolvastam egy hazai blogger bejegyzését arról, hogy miért nem lesz soha minimalista (ebből az egyik ok az volt, hogy lázadni akar a divat ellen), úgy éreztem, itt az ideje nekem is kicsit foglalkozni a témával.
Természetesen nem vagyok jós, úgyhogy nem tudok a jövőbe látni, de azért némi következtetést le tudok vonni a minimalizmus létjogosultságával kapcsolatban. Nézzük először, hogy honnan indult a minimalizmus!
A kezdetek
A világon minden körforgásban működik. Természetes folyamat, amikor egy trendet vagy stílust az ellenkezője követ, gondoljunk például arra, hogy a barokk túldíszítettséget a harmóniát kereső klasszicizmus követte. Szerintem itt is hasonló folyamatról van szó.
Sokáig az volt a “trendi”, ha valaki állandóan elfoglalt, ezer felé pörög, rengeteget dolgozik, érti a multitasking világát és szépen lépdel előre a karrierlétrán. Az ember értékét az elfoglaltságának mértéke határozta meg. A fogyasztói társadalomban az menő, aki sokat vásárol, sok ruhája van és nagy feliratok vannak rajta. Otthona nagy és jól felszerelt, birtokol minden olyan tárgyat, ami “egyszer még jól jöhet”.
Mindennek következtében rengeteg terméket állít elő az emberiség, felgyorsult a világunk: vásárolunk, fogyasztunk, megunjuk, elhasználjuk, kidobjuk. Mi jöhet ezek után? Az ellenkezője! Erre az életstílusra adott (egyik) válasz a minimalizmus. Ez a fogyasztói társadalomtól való elszakadás. Most sokaknál eljött a lassulás, a befelé figyelés és a stresszmentesebb életre való törekvés ideje. Van egy réteg, amelyik úgy gondolja, hogy nem az általunk birtokolt tárgyak határoznak meg minket és ezek nem szabadságot, hanem épp ellenkezőleg, kötöttséget szülnek. Előtérbe helyezik a szeretett dolgokat, a fontos dolgokat és a minőségi kapcsolatokat.
A divat az rossz?
Ha valamit sokan követnek, az bizony egy idő után divatnak számít. Ez akár jó is lehetne, a divat szónak azonban van egy pejoratív értelme, ami múlékonyságára, esetleg felszínességére utal. A divathoz egy időre tömegek csatlakoznak, aztán ha megunták, mást kezdenek követni. Manapság itthon is egyre több cikk, blog és tévéműsor foglalkozik a minimalizmussal, mert ez most egy amolyan forró téma. Érdekli az embereket, lehet vele kattintást hozni, a tartalomgyártóknak pedig ki lehet pipálni egy anyagot aznapra.
Sajnos amennyire jó ez, annyira ártalmas is. Jó, mert széles közönséghez juthat el az üzenet, ugyanakkor rossz, mivel egyes emberekben már azelőtt ellenszenvet szül, mielőtt alaposabban utána néznének annak, hogy miről van szó. Sokszor szembesülök azzal, hogy pont ezért rengeteg embernek annyi jön át a minimalizmusról, hogy dobja ki a cuccait. Dehogy! Szó sincs arról, hogy meg kell szabadulni a szeretett tárgyaktól és nem is a felesleges holmik eltüntetésénél áll meg ez a dolog. Ha ennyiről lenne szó, akkor hamar újratermelődne az otthonunkban az a sok tárgy… No de ebbe most nem akarok belemenni, mert számtalan bejegyzésben foglalkoztam már azzal, hogy miről szól a minimalizmus 🙂
Hova vezet mindez?
Most egy felfele ívelő hullámot él meg a minimalizmus, ami valószínűleg majd elcsitul. Ez nem jelenti azt, hogy minden minimalista eltűnik majd, de akit nem foglalkoztatott komolyabban a dolog, annak nem lesz majd szeme előtt a téma. Aki viszont valóban átveszi ezeket a nézeteket és a mindennapjaiba be tudja építeni a minimalizmust, megérzi annak pozitív erejét, az akár egy egész életen át eszerint fog élni. Sőt talán sikerül átadni a gyerekeinek is, így nem lesz tiszavirág életű a minimalizmus, (vagy épp a slow life és a simple life irányzat).
2 hozzászólás
Én valahol nem bánom, hogy divat lett minimalistának lenni. Én nagyon szeretem ezt az életformát saját igényeim alapján élni, és így bár még többen kipróbálják, mint egyébként, és lehet valakinek megtetszik. Valahol meg azért mégis egy negatív dolog, mert bizony van aki képes beszólni, hogy na már te is…?
Én sem bánom 🙂