Amikor nemrég lelkesen meséltem az egyik barátnőmnek arról, hogy miket tudtam meg a színtípusomról, milyen színű ruhákat fogok venni legközelebb, és miken szeretnék változtatni, akkor picit meglepetten annyit mondott, hogy szerinte eddig sem volt baj az öltözködésemmel. Valóban, baj nem volt. Én azonban sosem tudtam, hogy mi áll nekem jól, se színben, se fazonban, úgyhogy inkább biztonsági játékos maradtam, a farmernadrággal és egy fekete felsővel nem lőhetek nagyon mellé. Azt viszont fontos az elején elmondanom, hogy a színtanácsadás nem arról szól, hogy kiderüljön, eddig mindent rosszul csináltál és teljesen máshogy kéne kinézned, hanem arra jöhetsz rá, hogy mik azok a színek, amik nagyon jól állnak, mik azok, ami simán csak rendben van és mik azok, amiktől idősebbnek vagy sápadtabbnak tűnsz.
Hogy is volt ez eddig a ruhákkal?
Én és az öltözködés mindig hadilábon álltunk. Vannak nők, akiknél zsigerből jön egyfajta stílusos megjelenés, másoknak sikerül valami olyat lekoppintaniuk másokról, amit teljesen a magukévá tudnak tenni vagy beletanulnak, míg mások csak úgy vásárolgatnak, mert valamit muszáj felvenni. Én az utóbbi csoportba tartozom. Volt hosszú szoknyás korszakom, volt rövid szoknyás korszakom, volt szakadt nadrágos korszakom, volt kék, sárga és csíkos korszakom és még sorolhatnám. Volt, amikor az elegánsabb ruhák vonzottak és volt amikor a lazább, sportosabbak. Tudatosság azonban sosem volt abban, hogy mi áll jól vagy miben érzem jól magam, inkább egy folyamatos kísérletezgetésben vagyok.
Az első lényeges fordulópontot a gardróbom minimalizálása hozta meg, amikor szembenéztem azzal, mennyi béna holmit vásároltam össze eddigi életem során és megpróbáltam kialakítani valamiféle egységes stílust. Biztosra mentem, úgyhogy a fekete cuccok maradhattak, néhány meleg árnyalatú kardigánnal kiegészülve. Ezekbe jó elbújni, minden passzol mindennel és tényleg rizikómentes. Egy ideig ez így jól működött, azonban megjött a tavasz, én pedig elkezdtem ismét jól érezni magam a bőrömben és már nem akartam elbújni a sötét ruhák alá.
2013-ban rövid és sötét hajjal, amikor még hordtam mintákat.
És mi van a hajammal?
Ha már színeknél tartunk, akkor muszáj kitérnem a hajszínemre, az ugyanis állandóan más árnyalatban csillog. Az eredetileg seszínű hajamat (tudjátok, ami olyan szürkés szőkés barnás valami) 16 éves korom óta nem láttam. Akkor kezdtem el festeni, először egy kicsit aranyfényű barnára, majd vörösesre, ami hónapról hónapra egyre sötétedett és meg sem álltam a sötétbarnáig, ami mindenki szerint fekete volt. Mivel ettől elég nagy macera megszabadulni, ezzel évekig elvoltam picit sötétebb vagy világosabb kiadásokban. Aztán két évvel ezelőtt belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy eljött az a nap, amikor a sötét haj már öregít, úgyhogy időpontot kértem a fodrászomhoz és belekezdtünk a kivilágosításba. Jöttek a narancssárga árnyalatok szépen sorban, mígnem elértünk egy meleg szőkéhez. El is voltam az újdonság varázsával, de miután az elmúlt, valami hiányozni kezdett: a kontrasztosság. Egyik este befestettem szőkére a hajam, de éjszaka azt álmodtam, hogy én valójában barna hajú vagyok, úgyhogy reggel rámentem egy barna hajfestékkel.
2016-ban, sárgán.
Egymás után próbálgattam a csokoládé különböző árnyalatait, míg végül 3-4 színt lehetett foltokban összeszámolni a fejemen. A brownie árnyalattal az a baj, hogy a fürdőszobában állva barnának mutatja magát, az utcára kilépve viszont vörös lesz belőle és ezzel a vörös fénnyel sosem tudtam megbarátkozni, most már azt is tudom, hogy miért… nem áll jól és kész.
Színtanácsadóhoz fordultam és nem bántam meg
Elkezdtem színtanácsadót keresni, mert kíváncsi voltam, hogy mit mond egy szakember a külsőmről. Félreértés ne essék, nem az volt a célom, hogy valaki adjon egy listát nekem 5 színről, amit ezentúl hordhatok, hanem egy általános iránymutatást vártam, aminek hatására nem leszek olyan elveszett egy ruhaboltba lépve. Olyan javaslatokat vártam, amitől picit tisztábban látom majd magamat és ezáltal friss lendületet és bátorságot kapok a harmonikus tavaszi öltözködéshez.
Ez a harmónia pedig kulcsfontosságú abban, hogy miért pont Szemes Nóra stylisthoz látogattam el a tanácsadásra.
Nóra hozzáállásában megtetszett, hogy alapvetően az ember természetes színeire alapoz és arra biztat, hogy szeresd meg önmagad úgy, ahogy vagy, ne pedig változtatni próbálj a hajszíneden, a bőrszíneden, a szemszíneden és ne kötelezd el magad életed végéig egyetlen irányba, például a sminktetoválással. A színekkel a szépségeket lehet kiemelni, nem pedig elfedni valamit, amivel nem vagy megbékélve. Ehhez persze idő kell és rengeteg önismeret, és a színtanácsadás sem arról szólt, hogy másnap dobjak ki mindent, ami nem illett bele a megállapított kategóriába.
Milyen szín áll nekem a legjobban?
A tanácsadás során nagyon hamar kiderült, hogy én tél típus vagyok, azon belül pedig élénk tél típus. Nóra szerint vannak egyértelmű színtípusú emberek és vannak olyanok, akiknél nagyon bonyolult, hosszan tartó folyamat megállapítani, hogy melyik kategóriába tartoznak. A magyar lakosság jellemzően nyár vagy tél típus, itt elég ritka a tavasz vagy az ősz.
Persze egy ilyen besorolás nem egyenlő egy ketreccel, amiből nem lehet kilépni, én például nyugodtan elmozdulhatok a hideg tél, a sötét tél és az élénk tavasz felé is.
A tanácsadás során először általánosságban beszélgettünk a színtípusokról és az színek hatásairól, utána pedig kendők segítségével a gyakorlatban is megnéztük, hogy mi hogyan áll nekem. Természetesen mindezt smink nélkül, sőt Nóra még a hajamat is letakarta egy csinos kendővel. Döbbenetes volt azt látnom, hogy a különböző színű kendők hatására mennyire megváltozik a bőröm árnyalata: van, amitől sápadtnak, szinte beteg tűnök és van, amitől piros pozsgás lesz az arcom. A szememre is nagy hatással voltak a kendők, hiszen volt, aminek a színe kiemelte azt, míg egy másiktól teljesen egybeolvadt az arcommal és zöld helyett inkább szürkének tűnt.
Erről egyébként azért nem mutatok több vagy nagyobb fotókat, mert természetes fényben látszódnak igazán jól és az iPhone kamerája is sokat módosít a színeken.
A kétórás tanácsadás végére már zsongott a fejem a rengeteg színes kendőtől, viszont megtudtam, hogy a tompa, világos vagy épp meleg színek nem állnak igazán jól nekem. Élénk, inkább hideg árnyalatú színeket érdemes választanom és lehetőleg kontrasztosan öltözködni, például a fekete vagy a hófehér valamilyen élénk színnel feldobva elég jól mutat rajtam. Viszont a barna árnyalatokat, a meleg színeket és sminkben a bronzosítót tényleg jobb, ha elfelejtem. Elég egy élénk rúzs és máris életre kel az arcom.
Hogyan tovább?
Bár a tanácsadáson a pink volt az egyik olyan szín, ami nagyon jól állt nekem, képtelen vagyok megbarátkozni vele és maximum egy sál formájában tudom elképzelni magamon. Viszont két nappal később vettem egy zöld pulóvert, ami szerintem inkább élénk tavasz típus színe, de ugyebár elmozdulhatok ebbe az irányba én is és ebben nagyon jól érzem magam.
A színtípusom ismeretében most sokkal magabiztosabbnak és tudatosabbnak érzem magam, mint előtte. Ha valami nem áll jól a próbafülkében, akkor már tudom, hogy nem csak a szabása miatt lehet ez, hanem az árnyalata miatt is, ami nem mindig egyértelmű elsőre az embernek. Korábban például soha nem akasztottam volna le a fogasról az előbb említett zöld pulcsit, most viszont meg akadt rajta a szemem, tehát egyértelműen nyitottabbá és merészebbé váltam. Ami kell is, ha valaki introvertált ember létére élénk színtípusba tartozik 🙂
Ha igazán perfekcionista szeretnék lenni, akkor arra is figyelnem kéne, hogy a színtípusom alapján az órám arany szélei nem illenek hozzám, vagy arra, hogy a cipőm talpának barnasága ronthatja az összképet. Én azonban ebben sem törekszem a tökéletességre, úgyhogy az ilyeneket el is engedtem. Helyette egy dolog lebeg a szemem előtt, mégpedig az, hogy kilépjek a saját magam által alkotott komfortzónából és a semleges színek helyett elkezdjek összeállítani egy előnyösebb és vidámabb ruhatárat magamnak.