Így állok most a minimalizmussal – út a változás felé

Nagyjából egy hónappal ezelőtt be akartam fejezni a blogolást. Ezt a blogot legalábbis mindenképp. Annyi változás ment végbe bennem, hogy már nem éreztem önazonosnak, képtelen voltam folytatni és úgy éreztem, elvesztettem a kontrollt a saját blogom felett. Mint látjátok, végül folytattam, viszont teljesen átalakítottam és egyértelművé tettem az új irányvonalakat…

Most észrevettem, hogy az új témák (a minimalizmus és az egyszerűsítés) néhány új olvasót is bevonzott a blogra. Ennek hihetetlenül örülök, mert nagyon sok pozitív visszajelzést és megerősítést kaptam tőletek az elmúlt időszakban. Ismét szeretem, amit csinálok, megint öröm a blogolás. Ugyanakkor azzal is szembe kellett néznem, hogy vannak, akik nem ismernek és a blog változásának folyamatát sem követték végig, így most zavaros nekik az egész… Arra gondoltam, hogy elmesélem mi zajlott le bennem és a blogon az elmúlt nagyjából fél évben, illetve azt, hogy hol tartok most ezen az úton.

Hogyan szeretnék élni? 

A kérdés, amit sosem tettem fel magamnak korábban. 31 éves koromig sosem kérdeztem meg magamtól, hogy mi tenne boldoggá, hogyan akarok élni? Utólag visszanézve, csak sodródtam az árral és próbáltam igazodni a barátaimhoz, a kollégákhoz, a munkahelyekhez, a trendekhez. A fiam születését követően azonban szép lassan valami elkezdett megváltozni bennem és átformálódott az értékrendem. Most már meg tudom válaszolni magamnak, hogyan akarok élni és némi önmarcangolás után, de elindultam ebbe az irányba.

Ennek a folyamatnak a része az, hogy törekszem az életünk leegyszerűsítésére, szeretném a valódi értékeket megragadni, egy lassabb, szabadabb és természetközelibb életet élni.

Apró lépések, nagy változások

Az ilyen dolgok nem mennek egyik napról a másikra, ha pedig mégis, akkor az nem biztos, hogy sokáig fog tartani. Ennek megfelelően én sem siettetek semmit és nem erőltetek magamra olyat, amire nem állok készen. Kicsit visszakanyarodva a blogra, tavaly télen jelentek meg az első minimalista írások, ekkor vágtam bele például a kapszulagardróbom kialakításába. Ez annyira megtetszett, hogy azóta tökélyre fejlesztettem és hangyányi helyen elférnek a ruháim 🙂 (A cipők nem, de ez egy új kihívás lesz.)

Ekkor még csak annyit éreztem, hogy egyre diszkomfortosabb hely számomra a saját blogom. Rengeteg együttműködés alakult ki az elmúlt években, egyre több márka keresett fel, hogy megismertessen a termékeivel, szolgáltatásaival. Úgy éreztem, feladatom, hogy ezekről beszámoljak, hírt adjak, kipróbáljam és a tapasztalatot megosszam veletek. Nincs is ezzel baj, sőt végtelenül hálás vagyok érte, közben viszont én magam elvesztem valahol. Egymás után tettem eleget a felkéréseknek és nem volt időm arra, hogy két, mindentől független önálló gondolatot megfogalmazzak valamiről. Év végére teljesen besokalltam.

Fizetés nélküli megfeszített munkává vált a blogolás, ami egyre kevesebb örömet hozott nekem. A sok téma közt elvesztettem az identitásom. Nem tudtam, min kéne pontosan változtatnom, ezért arra jutottam, hogy egy új helyen, új designnal, tiszta lappal folytatom a blogomat. Ekkor költözött ide 🙂

Újra megtaláltam önmagam

Hamar rájöttem, hogy ez így kevés, a lényegi változás nem ezen múlik. Össze voltam zavarodva, nem mertem szakítani azzal, amit hosszú évek alatt felépítettem. Eljött azonban egy pont, amikor az, amiről írni szerettem volna, köszönőviszonyban sem volt azzal, amiről írtam. Félre ne értsetek, nem arról van szó, hogy hazudtam vagy ilyesmi, egyszerűen más dolgok foglalkoztattak és inkább arról szerettem volna beszámolni. Miközben kaptam a különböző termékeket tesztelésre, engem az érdekelt, hogyan legyen itthon kevesebb holmim és hogyan találjam meg azokat, amik valódi értéket tudnak képviselni. Le kellett zárnom néhány együttműködést. Elkezdtem nemet mondani és felszabadultam. (A nemet mondás erejéről egyébként ITT írtam.)

Kőkemény önismereti időszak következett, sok álmatlan éjszakával. Részt vettem egy blogger tanácsadáson, beiratkoztam egy online tanfolyamra, ami segít elérni a kitűzött célokat és könyveket kezdtem el olvasni arról, miként határozzam meg magam és az értékrendem. Eközben egyre jobban elmélyültem a minimalizmus világában: könyvek, blogok, cikkek, filmek… Rájöttem, hogy ez pont az az életmód, amit elkezdtem élni és amihez szeretném az életem igazítani.

Átalakítottam a nemrég átalakított blogomat, majd ismét összezavarodtam, elbizonytalanodtam és azt mondtam magamnak, ebből elég volt. Befejezem. Amikor elmeséltem az ismerőseimnek, hogy még a folyamatban lévő témákat megírom, aztán lezárom a blogot, a reakció mindig a totális döbbenet volt. Az egyik barátnőm rákérdezett: kibírnád blogolás nélkül? Ekkor jöttem rá, hogy nem. A megoldás nem az, hogy visszavonulót fújok, hanem az, hogy folytatom a befelé figyelést és senkinek nem teszek a kedvére, magamon kívül.

Hogy állok most?

Mostanra megnyugodtam, elindultam, csinálom és látom a célt. Nem fordultam ki önmagamból, inkább megszabadultam azoktól a dolgoktól, amik zavartak. A saját utamra léptem és nem próbálok senkinek megfelelni. Végre ismét örömömet lelem a blogolásban.

Már tudom mi tesz boldoggá, mi tesz elégedetté. 

Elindultam egy úton, ahol a bennem kialakult értékrendhez kezdtem igazítani az életem, az otthonom. Fokozatosan. Ahogy időm engedi, mert egy kétéves örökmozgó és munka mellett az elsődleges elfoglaltságom nem a holmik szelektálása. A gardróbom után minimalizáltam a lakásban található textileket, majd nekiestem a konyhának és rengeteg holminak találtam új gazdát.

Jövő héten pedig veletek együtt szeretnék belefogni az “egyszerűbb gyermekkor” kihívásba, remélem velem fogtok tartani és a végén mindenki egy kicsit boldogabb lesz 🙂