A ruhásszekrény szinte minden ember életében egyfajta mumus. Főleg, ha az ember történetesen nő és szeret öltözködni. Vagy legalábbis hozzám hasonlóan rendületlenül próbálkozik a stílusos öltözködés kialakításával és a végeredmény az, hogy a gardrób tele van soha vagy alig használt ruhákkal. Amikor néhány éve először futottam neki a ruhatáram minimalizálásának, akkora pozitív élmény ért, hogy azonnal nekifogtam a lakás többi részének kacatmentesítéséhez.
Belegondoltál már abba, hogy miért olyan olcsó az a fast fashion ruha, amit a boltban látsz? És abba, hogy ki készítette? Mert bizony, egyetlen ruhadarab sem a fán terem, hanem valakinek a munkája kellett hozzá. És azon gondolkoztál már, hogy az a rengeteg anyag, amit felhasználnak, hogyan készült? És azon eltűnődtél már, hogy mi lesz azzal a felfoghatatlan mennyiségű ruhával, amit nem tudnak eladni? Szerencsére egyre átláthatóbbá kezd válni a divat világa és ezzel együtt egyre több árnyoldalát ismerhetjük meg, ami nem azért fontos, hogy nyomasszon minket, hanem azért, hogy felelős döntést tudjunk hozni minden egyes vásárlásunkkal.
2720 liter víz. Egy felnőtt ember számára körülbelül 900 napra elegendő ivóvíz-mennyiség. Ennyi kell egyetlen pamutpóló előállításához. Egy farmerhez pedig a többszöröse. És akkor még nem volt szó a póló alapanyagának festésével vagy a farmernadrág koptatásával járó vegyszerekről. A ruhagyári munkások helyzetéről, ahogy arról sem, mi történik a bőrünkkel, ha ezeket a ruhadarabokat viseljük. Négy magyar grafikus a divatipar sötét oldalára hívja fel a figyelmet.
Nemrég egy ismerősöm megdicsérte a ruhámat, amire büszkén vágtam rá, hogy ezt bizony turkáltam. Elmesélte, hogy nagyon irigyel ezért, mert ő képtelen turkálókba járni, nem látja át azt a rengeteg holmit és azonnal sarkon fordul. Teljesen megértem! A turkálókhoz más lelkiállapot és célok kellenek, mint egy fast fashion bolthoz.
Egy kicsit vizsgáljuk meg önmagunkat és a ruhavásárlási szokásainkat. Nemrég arról kérdeztelek titeket az Instagramon, hogy milyen esetben vásároltok új ruhát magatoknak. A többség azt állította, hogy akkor vesz, mikor az előző már használhatatlan. Biztosan? Vagy szeretünk kicsit hazudni magunknak és a kellemes vásárlási élmény reményében hamarabb használhatatlannak nyilvánítunk egy-egy ruhadarabot?
Utólag már látom azt, hogy a múltkori gardrób rendszerezés Szemes Nórával felért egy önbizalomépítő workshoppal. A sok praktikus tanácsa mellett megtanultam ugyanis valami nagyon fontosat: mindegy, hogy milyen alakod van, mindegy, hogy hány kiló vagy, mindenki tud előnyösen öltözni, és ennek az ellenkezője is igaz. De tényleg, mindenki!
Nekem körte alakom van, ami azt jelenti, hogy a széles csípőmhöz képest jóval kisebb a felsőtestem. A derekam a legkarcsúbb pont, ezért ideális esetben a ruháknak ott kell véget érniük. Ez azt jelenti, hogy elfelejthetem a csípőnadrágokat, pláne, ha még egy most oly divatos szalaggal is átkötöm, ez ugyanis optikailag erre a területre tereli a figyelmet. Ugyanez a helyzet a csípőmig leérő felsőkkel.
De nem csak azzal változtathatok az arányaimon, hogy meddig ér a nadrágom vagy a felsőm, hanem azzal is, hogy figyelek arra, milyen ujja van a pólómnak. Sőt, egyáltalán van-e neki, ugyanis érdemes optikailag szélesítenem a felső testem és hangsúlyoznom a vállaimat a ruha szabásával vagy mintáival. Ez egyébként teljesen egybecseng azzal, amit korábban a Project Effortless vagy Lakatos Márk tanácsolt.
Nem csak ezek lényeges pontok a ruhaválasztásnál, hanem az is, hogy azzal, ha bő szabású nadrágot vagy oversize felsőt választok magamnak, akkor optikailag akár 3-4 kilót is magamra tudok pakolni. Ez nem volt újdonság a számomra, Nóra mégis bebizonyította a tükör előtt állva, hogy a kényelem kedvéért szinte ruháról ruhára követtem el ezt a hibát.
Azzal viszont nem voltam tisztában, hogy sok nadrág, felső és kabát azért áll rosszul rajtam, mert valójában nem az én méretem. Sajnos a Zara és társai fast fashion boltokban nem igazán lehet olyan nadrágot találni, aminek a szabásánál figyelembe vennék azt, hogy lehet valaki széles csípővel is alacsony, és a magam 162 centijével nem úgy fog állni rajtam a nagyméretű nadrág, ahogy illene és ez az anyagfelesleg szemmel látható. Erre az a megoldás, hogy vannak olyan márkák (pl a Levis vagy angol márkák, amik elérhetőek a turkálókban), amik nem csak simán 40-es nadrágot állítanak elő, hanem van annak short (tehát alacsony nőre való) és long (tehát magas nőre való) verziója is.
Szinte a homlokomra csapta, hogy Hát persze!, amikor azt mondta, hogy a mai divat, a nálunk elérhető fast fashion boltok kínálata nem a nőies alakot támogatja, hanem inkább oszlop alakra gyártanak. Azon pedig nagyjából minden jól áll, ami rajtam nem. Hozzátette, nem velem van baj, egyszerűen ez a helyzet és ezért nehezebb dolgom van ruhaválasztásnál, de nem lehetetlen tökéletes darabokat találni. Akkor még nem is éreztem át, csak később, hogy mennyire felszabadító érzés volt más szájából hallani ezeket a szavakat! Mennyi sírással végződő ruhapróbát spórolhattam volna meg magamnak életem során, ha korábban találkozunk és korábban mondja el nekem valaki, hogy nem te vagy csúnya, hanem ez nem rád lett kitalálva. A tömeggyártás átka, hogy rajtad ez nem úgy áll, mint a kirakati babán és nem a te hibád, hogy ebben az üzletben semmi sincs, ami neked való lenne, ne itt keress…
Nóra rávilágított arra, hogy rossz taktika, ha szeretném eltakarni, ahol szélesebb vagyok, fogadjam el, hogy ez lehetetlen és az emberek úgyis ezt fogják nézni rajtam. Inkább próbáljam meg előnyösen kihangsúlyozni a vonalaimat például A-vonalú szoknyával vagy deréknál végződő nadrággal. Mindezt demonstrálva azonnal elvitt a közeli turkálóba, ahol egymás után adogatta be nekem a próbafülkébe a jobbnál jobb darabokat. Meglepett, hogy olyan ruhákat akasztott le, amiket én meg se néztem volna, mert azt gondoltam, hogy úgysem jön rám, túl kicsi. Aztán felvettem és be kellett látnom, nem csak feljött rám, hanem jól áll.
Arra jöttem rá, hogy sokszor tisztában van az ember azzal, hogy mi lenne jó neki, mégis elnyomja ezt a rengeteg inger, ami a fast fashion révén ér minket. Elnyomja a sok akció, a sok egyforma szabás, a trendkövetés, a divatba beleillő influencerek tökéletes alakja és még sorolhatnám… Észre sem vesszük, hogy már nem magunkat látjuk a tükörben, hanem azt, amilyenek épp lenni szeretnénk ahhoz, hogy az a bizonyos ruha jó legyen ránk és beleilljünk az aktuális trendnek megfelelő képbe. Ha pedig nem jó, akkor magunkat hibáztatjuk érte. Nekem most nagyon jól esett más szájából hallani azt, hogy ne erőltessem tovább ezt az irányt, nézzek másfele és sokkal több sikerélmény fog érni.
Nem sok új ruhával gyarapodott azóta a ruhatáram, ritkán járok vásárolni, de már érlelem magamban a gondolatot, hogy az új tudásommal felvértezve hamarosan bevetem magam valamelyik turkálóba (csak oda, mert új ruhát egy darabig még nem vásárolhatok magamnak, erről ITT olvashatsz).
Kapcsolódó bejegyzés:
Ezért nem sikerült kialakítanom még a tökéletes kapszulagardróbot
Nagyjából két éve tűztem ki célul magamnak azt, hogy leszámolok a felesleges ruhavásárlással és kialakítok egy olyan, a lehető legkevesebb ruhából álló kapszula gardróbot, aminek minden darabját szeretem, jól állnak rajtam és jól kombinálhatóak egymással. A kezdeti lelkesedés és sikerélmények után (amiről itt is meséltem), mostanra szétcsúszott a ruhatáram, zavarossá vált és egyáltalán nem éreztem jól magam az általam vásárolt ruhákban. Szerencsére pár napja nálam járt Szemes Nóra személyi stylist, aki a gardróbrendezés keretében átnézte az összes ruhámat és segített megfejteni, miért nem működik a kapszula gardróbom.
Eleinte még mosolyogtam magamban azon, hogy mit fogunk rendezgetni egyáltalán azon a néhány ruhámon, ami van, a végére viszont alig bírtam mosolyogni a fáradtságtól, ugyanis 3 és fél órán át tartott az egyes darabok felpróbálása és kielemzése. De megérte!
A kapszula gardrób viszonylag kevés ruhadarabból áll, amelyek passzolnak egymáshoz és különböző alkalmakra a megfelelő szettek állíthatók össze belőle. A mennyiség helyett a minőségen van a hangsúly, ami alatt az is értendő, hogy minden egyes darabot szívesen és magabiztosan visel a tulajdonosa. Ez tehát egy tudatos ruhatár, amihez ismerni kell a stílusod, az alkatod és a színtípusod. Miért jó ez? Egyszerűsíti a ruhaválasztást, megszabadít a felesleges holmiktól és örömöt ad az öltözködéshez.
Három olyan sarkalatos pontja van a kapszula gardróbnak, amin elcsúszhat a dolog. Ebből eggyel tisztában voltam én magam is, kettőre pedig Nóra világított rá.
1. Nem az összképet figyeltem, hanem az egyes ruhadarabokat. Nagy hiba, hogy nem egyszerre, rövid időn belül próbáltam meg kialakítani a tökéletes ruhatárat, hanem folyamatos vásárlással. Mivel nem szeretek ruhákat venni, így nyűgnek éreztem azt, ha vásárolnom kell, tehát inkább csak akkor mentem, amikor egy valamire szükségem volt. Ennek eredményeképp, voltak dolgok, amiket nyáron vettem, mást télen, valamit ilyen stílusban, mást pedig már másik stílusban, ami épp jött. Egyáltalán nem figyeltem azt, hogy az egyes darabok passzolni fognak-e a többihez, csak azt tudtam, hogy most kell nekem egy nadrág vagy egy póló. Nagyjából egy év alatt teljesen kicsúszott az irányítás a kezeim közül és a tudatosan induló ruhatárból egy halom olyan ruha lett, amik nem illenek egymáshoz.
2. Nem az alkatomnak megfelelően választottam ruhát, hanem az aktuális divat szerint elérhető darabokból válogattam. És ezt szinte észre sem vettem! Az a helyzet, hogy nem áll jól nekem, ha minden ruhadarab kicsit bő rajtam vagy a csípőmön végződik a nadrág egy szép vastag masnival átkötve. Bár a lelkem mélyén tudtam, hogy a bő szabású nadrághoz nem illik a bő szabású trikó, mégis azt gondoltam, hogy ez így ápol és eltakar, ráadásul kényelmes. Azonban ez nem az alkatomhoz passzoló megoldás, mert vizuálisan rám pakol még 3-4 kilót. Kicsit összefügg az első ponttal, tehát azzal, hogy nem egészében néztem a ruhatáramat, hanem csak egyes darabokat vásároltam magamnak. Körte alakom van, amihez a kimondottan nőies darabok illenek. Ennek azonban nem most van a divatja. Nem azért vásároltam az aktuális divatnak megfelelően, mert azt akartam követni, hanem mert ezt árulják a boltokban. Sajnos azonban energiát kell fektetni abba, hogy megtaláljuk az alkatunkhoz leginkább passzoló ruhadarabokat, még akkor is, ha épp nem azzal van tele a H&M.
3. Ha megtetszett egy ruha vagy cipő, nem mondtam le róla csak azért, mert a színe nem található meg a ruhatáramban. Lehet, hogy ez elsőre azt a reakciót váltja ki az emberből, hogy ha tetszik valami, akkor butaság lenne a színe miatt otthagyni, de hosszabb távon ebben van a kapszula gardrób lényege. Amióta tudom azt, hogy milyen színtípusba tartozom (erről itt meséltem a blogon), azóta sokkal tudatosabban választok, de még mindig nem tökéletesen. A baj azt hiszem, nem is feltétlenül az, hogy nem a színtípusomnak megfelelően választottam, hanem az, hogy mindenféle színű holmit hazahoztam az évek során és hiányoznak az alapdarabok. Van kék cipőm, lila cipőm, virágos cipőm, rózsaszín cipőm, piros szandálom, de nincs egyetlen minden ruhához felvehető fekete cipőm sem.
Tehát összességében hiányoznak a ruhatáramból azok az alapdarabok, amik lehetővé teszik a jól kombinálhatóságot. Mi a megoldás most? Listát kell írnom! Megkerülhetetlen, hogy egyben lássam magam előtt, hogy mi az, amim van és mi az, ami még kell. Elsőre költségesnek tűnik, de mivel az igazán jó és hozzám passzoló darabokat amúgy is a turkálók rejtik, nem lesz olyan vészes vállalkozás 🙂 Arról pedig hamarosan egy másik bejegyzésben mesélek, hogy miket állapítottunk meg Nórival az eddigi ruháimról, mit ajánlott nekem és miért is a turkálókban vannak a legjobb holmik!
>>> Ha van kedvetek, kövessetek Instagramon, mert jövő héten Szemes Nórával live beszélgetésben fogjuk megválaszolni az eddigi kérdéseiteket és segít közelebb jutni a kapszula gardróbhoz! Nórát pedig kövessétek Facebookon és a csoportjához is érdemes csatlakozni.<<<
A saját öltözködési stílusom keresésének legizgalmasabb állomása a Project Effortless! Amikor először találkoztam a két stylisttal, Julival és Eszterrel, és elmesélték, hogy mindössze rólam készült fotókra és egy kisebb leírásra lesz szükségük az életmódomról, majd pedig ezek alapján összeállítanak nekem egy sokoldalas lookbookot, akkor a némi hitetlenkedéssel vegyült lelkesedéstől alig bírtam kivárni, hogy néhány nap múlva meglássam az eredményt… Azóta ez a kis saját “stílus Bibliám”! 🙂
Mindannyian mások vagyunk, más a stílusunk, más az alakunk, máshogy élünk és így tovább, ugyanakkor mégis sok mindenben hasonlítunk, ami alapján meghatározható valakinek az ideális öltözködése. Ha ezt a kettőt ügyesen egyesítik, tehát figyelembe veszik az egyéni sajátosságokat a szabályszerűségek mellett, akkor abból valami nagyon szuper dolog születhet meg. Szerintem ilyen a Project Effortless.
Korábban még nem hallottam a Kibbe-Larson módszerről, ami alapján Juli és Eszter dolgozik. David Kibbe amerikai stylist és imázstanácsadó 1987-ben kiadott könyvében egy egészen új módszerről írt, ami teljes frissességgel közelítette meg a női tesstípusokat. Kibbe 13 típust állapított meg, melyekben nemcsak egyedi testi attribútumokat írt le, hanem az egyes típusok személyiségére jellemző vonásokat is felfedezett. Bár David Kibbe könyve kétségtelenül inspiráló és a női szépség sokszínűségét ünneplő rálátást adott a stílus iránt érdeklődök kezébe, sokan még továbbra sem találták meg magukat a 13 típus között. Dwyn Larson, amerikai grafikusnő, egy volt azok közül, aki úgy látta Kibbe módszere nem teljes. Larson több évi kutatómunka után kibővítette Kibbe rendszerét 32 típust (20 női, 12 férfi) állapítva meg.
Tehát a cél nem az, hogy a nőkre ráerőltessenek egy-egy ideálisnak tartott stílust, hanem az, hogy a legszebb értelemben kihangsúlyozzák az egyedi formákat. Éppen ezért egy percig sem éreztem úgy, hogy kínosan feszengenem kellene például a széles csípőm miatt, mert nem arról volt szó, hogyan takarjuk el, hanem a meglévő adottságok, a személyiségem és az életmódom alapján miként alakítsam ki azt a külsőt, ami a pozitív dolgokra helyezi a hangsúlyt és teljesen önazonos tudok maradni.
Úgy döntöttem, hogy 33 éves koromra végre megpróbálok rájönni arra, hogy mi áll jól nekem 🙂 Egyrészt szeretném, ha el tudnám kerülni a felesleges költekezést és olyan ruhákat vásárolnék magamnak, amit nem bánok meg két nappal később… Ez elengedhetetlen egy minimalista gardrób kialakításához. Másrészt szeretném jól érezni magam a bőrömben. Túl a szülés utáni súlyfeleslegen, búcsút intve a kétéves szoptatásnak, most a saját testem csak az enyém, és egy kicsit gatyába kellett ráznom. Aki olvassa a blogot az tudja, hogy mennyire sokat segített ebben a Gyerünk anyukám 8 hetes programja, elmentem egy színtanácsadásra, nemrég pedig a Project Effortless adott hatalmas segítséget. Máris elmesélem, nézzük az elejéről!
A személyes találkozót követően minden további lépés már online történt. A lányok kértek tőlem egy leírást magamról, amiből kiderült a számukra, hogy milyen a divathoz, az öltözködéshez való viszonyom és hogyan élek, milyen az életstílusom. Elmeséltem nekik, hogy mi okoz nehézséget, mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Illetve kértek egy csomó fotót rólam: gyerekkori képet (amikor még eredeti volt a szemöldököm és nem esett áldozatul a csipesznek), fehérneműs képet az alakomról, smink nélküli képet az arcomról és régebbi fotókat a különböző életszakaszaimból. (Már ez is szuper volt egyébként, mert egy kicsit rá voltam kényszerítve arra, hogy átgondoljam ezeket a kérdéseket és egy kis önelemzést tartsak.)
Miután ezt elküldtem, néhány napra eltűntek, hogy aztán egy sokoldalas lookbookkal térjenek vissza, amit személyesen prezentáltak nekem (ezt lehet Skype-on is), majd megkaptam pdf-ként.
A testalkatom éppúgy elárulja a típusomat, mint az arcvonásaim. Én a Genial testtípusba tartozom, amiben ötvöződnek a Romantic finoman lekerekített szépségének jellegzetességei és a Gamin szögletesebb jegyei. Ez eddig kínai igaz? 🙂 A lényeg az, hogy ez a kettősség értelmet adott kicsit annak, hogy miért nem találtam magam teljesen az egyik vagy a másik stílusban eddig. “A vonalak finom kontrasztja hozza létre a ’Genial’ derűs, nőies, de egyben dinamikus, élettel teli szépségét, ami remekül idézi a párizsi nők megfoghatatlan báját.” A lookbookom erre a párizsi hangulatra épült. Amúgy most biztos felvetődik bennetek az a kérdés, hogy ha valaki más is Genial típus, akkor neki ugyanazok állnak jól mint nekem és akár el is küldhetném neki a lookbookomat, hogy másolja? Nos, nem. Nem vagyunk egyformák még egy kategórián belül sem és ezeket is figyelembe veszik a stílus kialakításánál.
Megtudtam, hogy milyen az ideális ruhahossz a számomra a karon, derékban és a lábaimon. A legérdekesebb ebben az volt, hogy a picit boka fölött végződő nadrágokat ajánlották, amit korábban nem próbáltam, mert mindig azt gondoltam, hogy az alacsony testemhez inkább hosszú nadrágot kell választanom.
Ezután az ideális szabásvonalakat mutatták be nekem a lányok, rengeteg fotóval illusztrálva. Nagyon jól elmagyarázták, hogy mit jelent a derékhangsúlyos, A-sziluett vagy a vízszintesen tördelt sziluett, így egymás után elkezdett egyfajta megvilágosodás élményem lenni. Hirtelen sokkal tudatosabban néztem a különböző testarányokat, a ruhák szabását és felfigyeltem olyan részletekre, amikre eddig egyáltalán nem fektettem hangsúlyt. Talán ezért volt az, hogy általában a fogason lógva még tetszik egy ruha, felvéve viszont iszonyú csalódás…
Kedvencem egyébként a Miket érdemes elkerülni rész mindegyik fejezetnél, mert ilyenkor csap igazán a homlokára az ember, hogy jesszus ilyet hordtam eddig, hát ezért éreztem benne mindig olyan bénán magam?! Például nekem nem áll jól a formátlan, oversize sziluett és a monokróm, töretlen alak sem, amit pedig előszeretettel erőltettem egy időben.
A lookbookból kiderült, hogy milyen mintákat és anyagokat érdemes választanom, majd rátértünk a konkrét ruhadarabokra.
Blézerekből és kabátokból előnyös nekem a derekat kiemelő szabás és a rövidített fazon, a férfiasan durva vagy túl sportos viszont nem áll jól. Szoknyákból a legjobb választást az A-vonalú, természetes derékvonalú és térd feletti szoknyák jelentik. Így végre legitimálva érzem, hogy elengedjem a hosszú szoknyákat, amik másokon mindig nagyon tetszenek, de magamat inkább olyan “asszonyosnak” érzem bennük. Nem akarok most minden ruhadarabon végigmenni, talán nem annyira izgalmas ez a felsorolás a számotokra. A lényeg az, hogy képbe kerültem azzal kapcsolatban, hogy milyen szempontok szerint válasszak nadrágot vagy nyári ruhát, és tudatosította bennem, hogy mik azok, amik előnytelenek lehetnek. Persze ez nem Szent írás, ezt a lányok is hangsúlyozzák. Tehát ha nekem a tanácsok ellenére a hosszú szoknyák lennének a gyengéim, akkor segítenek abban, hogy miként tudom a legideálisabbat megtalálni és hogyan hangoljam össze magammal és más ruhákkal. Erre azonban nincsen szükség, mert semmi olyat nem mondtak, aminél ne azt éreztem volna, hogy tényleg így van, csak eddig nem tudtam, mi a gond vagy épp miért állt valami jobban, mint más.
Illetve azt még kiemelném, hogy nem csak ruhákra kaptam tippeket a lookbookban, hanem ékszerekre, kiegészítőkre, táskákra, sőt frizurára és sminkre is.
A legfontosabb eredmény, hogy nem akarok másokat másolni vagy trendekhez igazodni. Elengedtem ezeket a dolgokat, és csak a saját vonásaimat veszem figyelembe ruhaválasztáskor. Például nem próbálkozom a vékony magas sarkakkal, hanem lazán egy vastag sarkú cipőt választok, mert az áll jobban.
Nem sok ruhát vettem az elmúlt időszakban, ezért hatalmas és látványos változásról egyelőre nem tudok beszámolni, de az a néhány darab teljesen igazodik a lookbookban kapott tanácsokhoz és nagyon jól érzem magam bennük. Vettem egy rövid kabátot, egy térd fölött végződő derékben karcsúsított ruhát, egy zöld felsőt a megfelelő anyagból és élesebb szabásvonallal, illetve egy chino nadrágot, aminek felhajtható a szára. A nagyobb változás az, hogy megváltam néhány olyan ruhától, amit szerettem volna szeretni, de felvéve sosem éreztem benne jól magam.
A vásárlás tekintetében sokkal tudatosabb vagyok és minden eddiginél jobban átlátom a boltok kínálatát. Célirányosabban keresek és megspórolok magamnak egy felesleges próbát akkor, amikor leemelem az akasztóról a kiszemelt darabot, majd jobban megfigyelve a szabását rájövök, hogy miért nem lenne a legideálisabb.
Az a nagyszerű a Project Effortless-ben, hogy az egyéni lookbookom már örökre megmarad és bármikor elő tudom venni, hogy ötleteket kapjak vagy felelevenítsem, hogy mi is áll jól. Hálás vagyok érte és őszintén tudom ajánlani bárkinek!
Gyakran rájövök, hogy egy dolog nagyon hiányzik a mindennapjaimból: a kézzel fogható dolgok elkészítésének öröme. Szuper munkám van, hiszen egész nap változatos tartalmakat gyártok az internetre, emberekkel kommunikálok a social media felületeken, azonban amit létrehozok ma, az holnapra már feledésbe merül és leváltja egy újabb kampány, egy újabb poszt. Ezzel szemben rendkívüli büszkeséggel tölt el, ha ránézek a tornazsákra, amit nemrég varrtam a Vágj bele workshopján, pedig nem egy nagy teljesítmény, nem is lett tökéletes, mégis örülök neki.
Lehet picit hazudtam a címben, mert ha jól emlékszem, az általános iskolai technika órán volt olyan rész, amikor egymás után mindenki egy kicsit kipróbálhatta a varrógépet, tehát ültem már előtte 🙂 Azonban gyakorlatilag soha életemben nem varrtam még, és ezzel szerencsére nem voltam egyedül a kezdő workshopon. Nagyon örültem a meghívásnak, mert szeretek új dolgokat tanulni, és bár nincs olyan célom, hogy mostantól kezdve rendszeresen varrni fogok, szeretnék megpróbálkozni majd például egy szoknya megvarrásával.
A helyszín a belvárosi PinkPonilo volt, ami egy közösségi varroda. Öten voltunk a barátságos hangulatú workshopon, amit Kovács Dóri és Csekő Lilla tartott. Ők természetesen eléggé otthonosan mozognak a varrógépek világában, hiszen Lilla a Purple Turtle Bag tervezője, míg Dóri egyedi ruhákat készít. A lányok először megmutatták a varrógép működését, majd egy kis anyagdarabon kezdhettünk el gyakorolni. Kicsit ismét iskolásnak éreztem magam és bevallom, nem tudtam, hogyan lesz ebből tornazsák a végére, de az iránymutatásukkal egészen hamar belejöttem a varrásba.
A szabást előre megcsinálták, de azért ennek rejtelmeibe is beavattak minket, majd nekieshettünk az anyag beszegésének és megmintázásának. Mindenki maga tervezhette meg, hogy milyen színeket és mintákat szeretne a táskájára. Én egy rózsaszín cérnával dolgoztam, ami jól illik a világoskék anyaghoz.
Bár a varrás maga nem egy olyan bonyolult és évekig tanulandó művelet, mint ahogy azt korábban hittem, a négyórás workshop vége felé eléggé elfáradtam a folyamatos koncentrációban, ami érezhető volt abból, hogy elkezdtem hibát hibára halmozni, például összevarrtam véletlenül a táska két oldalát. De ez itt belefér, senki nem nézett rám úgy, hogy de béna vagy, sőt, igazából mindenki támogató és kedves volt, és a végén nagyon szép táskák születtek. Ami pedig nagyon fontos, nem csak hasznos dolgokat tanultunk és a fotókon jól mutató tornazsákot készítettünk, hanem teljes mértékben használható is, amiről szerintem senki nem mondaná meg, hogy én varrtam, amikor először ültem varrógép elé.
A zsákok elkészülése után mindenki névre szóló oklevelet kapott, egy kis gombostű készletet, valamint egy hasznos varrási útmutatót, és természetesen a tudás mellett azt a lelkesítő kezdő lökést, hogy ezt is meg tudod csinálni. Nekem szuper élmény volt, ami igazán kikapcsolt és feltöltött, úgyhogy ha szemeztek kezdő vagy már haladó szinten a varrással, akkor jó szívvel ajánlom nektek a Vágj bele workshopjait!
Amikor nemrég lelkesen meséltem az egyik barátnőmnek arról, hogy miket tudtam meg a színtípusomról, milyen színű ruhákat fogok venni legközelebb, és miken szeretnék változtatni, akkor picit meglepetten annyit mondott, hogy szerinte eddig sem volt baj az öltözködésemmel. Valóban, baj nem volt. Én azonban sosem tudtam, hogy mi áll nekem jól, se színben, se fazonban, úgyhogy inkább biztonsági játékos maradtam, a farmernadrággal és egy fekete felsővel nem lőhetek nagyon mellé. Azt viszont fontos az elején elmondanom, hogy a színtanácsadás nem arról szól, hogy kiderüljön, eddig mindent rosszul csináltál és teljesen máshogy kéne kinézned, hanem arra jöhetsz rá, hogy mik azok a színek, amik nagyon jól állnak, mik azok, ami simán csak rendben van és mik azok, amiktől idősebbnek vagy sápadtabbnak tűnsz.
Én és az öltözködés mindig hadilábon álltunk. Vannak nők, akiknél zsigerből jön egyfajta stílusos megjelenés, másoknak sikerül valami olyat lekoppintaniuk másokról, amit teljesen a magukévá tudnak tenni vagy beletanulnak, míg mások csak úgy vásárolgatnak, mert valamit muszáj felvenni. Én az utóbbi csoportba tartozom. Volt hosszú szoknyás korszakom, volt rövid szoknyás korszakom, volt szakadt nadrágos korszakom, volt kék, sárga és csíkos korszakom és még sorolhatnám. Volt, amikor az elegánsabb ruhák vonzottak és volt amikor a lazább, sportosabbak. Tudatosság azonban sosem volt abban, hogy mi áll jól vagy miben érzem jól magam, inkább egy folyamatos kísérletezgetésben vagyok.
Az első lényeges fordulópontot a gardróbom minimalizálása hozta meg, amikor szembenéztem azzal, mennyi béna holmit vásároltam össze eddigi életem során és megpróbáltam kialakítani valamiféle egységes stílust. Biztosra mentem, úgyhogy a fekete cuccok maradhattak, néhány meleg árnyalatú kardigánnal kiegészülve. Ezekbe jó elbújni, minden passzol mindennel és tényleg rizikómentes. Egy ideig ez így jól működött, azonban megjött a tavasz, én pedig elkezdtem ismét jól érezni magam a bőrömben és már nem akartam elbújni a sötét ruhák alá.
2013-ban rövid és sötét hajjal, amikor még hordtam mintákat.
Ha már színeknél tartunk, akkor muszáj kitérnem a hajszínemre, az ugyanis állandóan más árnyalatban csillog. Az eredetileg seszínű hajamat (tudjátok, ami olyan szürkés szőkés barnás valami) 16 éves korom óta nem láttam. Akkor kezdtem el festeni, először egy kicsit aranyfényű barnára, majd vörösesre, ami hónapról hónapra egyre sötétedett és meg sem álltam a sötétbarnáig, ami mindenki szerint fekete volt. Mivel ettől elég nagy macera megszabadulni, ezzel évekig elvoltam picit sötétebb vagy világosabb kiadásokban. Aztán két évvel ezelőtt belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy eljött az a nap, amikor a sötét haj már öregít, úgyhogy időpontot kértem a fodrászomhoz és belekezdtünk a kivilágosításba. Jöttek a narancssárga árnyalatok szépen sorban, mígnem elértünk egy meleg szőkéhez. El is voltam az újdonság varázsával, de miután az elmúlt, valami hiányozni kezdett: a kontrasztosság. Egyik este befestettem szőkére a hajam, de éjszaka azt álmodtam, hogy én valójában barna hajú vagyok, úgyhogy reggel rámentem egy barna hajfestékkel.
2016-ban, sárgán.
Egymás után próbálgattam a csokoládé különböző árnyalatait, míg végül 3-4 színt lehetett foltokban összeszámolni a fejemen. A brownie árnyalattal az a baj, hogy a fürdőszobában állva barnának mutatja magát, az utcára kilépve viszont vörös lesz belőle és ezzel a vörös fénnyel sosem tudtam megbarátkozni, most már azt is tudom, hogy miért… nem áll jól és kész.
Elkezdtem színtanácsadót keresni, mert kíváncsi voltam, hogy mit mond egy szakember a külsőmről. Félreértés ne essék, nem az volt a célom, hogy valaki adjon egy listát nekem 5 színről, amit ezentúl hordhatok, hanem egy általános iránymutatást vártam, aminek hatására nem leszek olyan elveszett egy ruhaboltba lépve. Olyan javaslatokat vártam, amitől picit tisztábban látom majd magamat és ezáltal friss lendületet és bátorságot kapok a harmonikus tavaszi öltözködéshez.
Ez a harmónia pedig kulcsfontosságú abban, hogy miért pont Szemes Nóra stylisthoz látogattam el a tanácsadásra.
Nóra hozzáállásában megtetszett, hogy alapvetően az ember természetes színeire alapoz és arra biztat, hogy szeresd meg önmagad úgy, ahogy vagy, ne pedig változtatni próbálj a hajszíneden, a bőrszíneden, a szemszíneden és ne kötelezd el magad életed végéig egyetlen irányba, például a sminktetoválással. A színekkel a szépségeket lehet kiemelni, nem pedig elfedni valamit, amivel nem vagy megbékélve. Ehhez persze idő kell és rengeteg önismeret, és a színtanácsadás sem arról szólt, hogy másnap dobjak ki mindent, ami nem illett bele a megállapított kategóriába.
A tanácsadás során nagyon hamar kiderült, hogy én tél típus vagyok, azon belül pedig élénk tél típus. Nóra szerint vannak egyértelmű színtípusú emberek és vannak olyanok, akiknél nagyon bonyolult, hosszan tartó folyamat megállapítani, hogy melyik kategóriába tartoznak. A magyar lakosság jellemzően nyár vagy tél típus, itt elég ritka a tavasz vagy az ősz.
Persze egy ilyen besorolás nem egyenlő egy ketreccel, amiből nem lehet kilépni, én például nyugodtan elmozdulhatok a hideg tél, a sötét tél és az élénk tavasz felé is.
A tanácsadás során először általánosságban beszélgettünk a színtípusokról és az színek hatásairól, utána pedig kendők segítségével a gyakorlatban is megnéztük, hogy mi hogyan áll nekem. Természetesen mindezt smink nélkül, sőt Nóra még a hajamat is letakarta egy csinos kendővel. Döbbenetes volt azt látnom, hogy a különböző színű kendők hatására mennyire megváltozik a bőröm árnyalata: van, amitől sápadtnak, szinte beteg tűnök és van, amitől piros pozsgás lesz az arcom. A szememre is nagy hatással voltak a kendők, hiszen volt, aminek a színe kiemelte azt, míg egy másiktól teljesen egybeolvadt az arcommal és zöld helyett inkább szürkének tűnt.
Erről egyébként azért nem mutatok több vagy nagyobb fotókat, mert természetes fényben látszódnak igazán jól és az iPhone kamerája is sokat módosít a színeken.
A kétórás tanácsadás végére már zsongott a fejem a rengeteg színes kendőtől, viszont megtudtam, hogy a tompa, világos vagy épp meleg színek nem állnak igazán jól nekem. Élénk, inkább hideg árnyalatú színeket érdemes választanom és lehetőleg kontrasztosan öltözködni, például a fekete vagy a hófehér valamilyen élénk színnel feldobva elég jól mutat rajtam. Viszont a barna árnyalatokat, a meleg színeket és sminkben a bronzosítót tényleg jobb, ha elfelejtem. Elég egy élénk rúzs és máris életre kel az arcom.
Bár a tanácsadáson a pink volt az egyik olyan szín, ami nagyon jól állt nekem, képtelen vagyok megbarátkozni vele és maximum egy sál formájában tudom elképzelni magamon. Viszont két nappal később vettem egy zöld pulóvert, ami szerintem inkább élénk tavasz típus színe, de ugyebár elmozdulhatok ebbe az irányba én is és ebben nagyon jól érzem magam.
A színtípusom ismeretében most sokkal magabiztosabbnak és tudatosabbnak érzem magam, mint előtte. Ha valami nem áll jól a próbafülkében, akkor már tudom, hogy nem csak a szabása miatt lehet ez, hanem az árnyalata miatt is, ami nem mindig egyértelmű elsőre az embernek. Korábban például soha nem akasztottam volna le a fogasról az előbb említett zöld pulcsit, most viszont meg akadt rajta a szemem, tehát egyértelműen nyitottabbá és merészebbé váltam. Ami kell is, ha valaki introvertált ember létére élénk színtípusba tartozik 🙂
Ha igazán perfekcionista szeretnék lenni, akkor arra is figyelnem kéne, hogy a színtípusom alapján az órám arany szélei nem illenek hozzám, vagy arra, hogy a cipőm talpának barnasága ronthatja az összképet. Én azonban ebben sem törekszem a tökéletességre, úgyhogy az ilyeneket el is engedtem. Helyette egy dolog lebeg a szemem előtt, mégpedig az, hogy kilépjek a saját magam által alkotott komfortzónából és a semleges színek helyett elkezdjek összeállítani egy előnyösebb és vidámabb ruhatárat magamnak.
Mostanra egészen kiegyensúlyozottá vált a kapcsolatom az öltözködéssel, pedig nem volt ez így korábban. Nincs igazán érzékem az öltözködéshez, mindig csodálattal néztem azokat a nőket, akik nagyon izgalmas külsőt tudnak maguknak varázsolni mindössze néhány feltűnésmentes darabbal. Arra már rájöttem, hogy érdemes egy “fókuszpontot” kiválasztani magunkon és arra helyezni a hangsúlyt, illetve a kiegészítőkkel egészen jól el lehet játszani, ha a változatos megjelenésről van szó.
Az amúgy is bizonytalan stílusérzékemet nem erősítette meg, hogy az utóbbi években elég sokat változott a testem, hol vékonyabb voltam, hol kevésbé, hol úgy éreztem, hogy ezt a részt kéne elrejteni, hol azt, aztán úgy, hogy leginkább mindent… A változást a kapszula gardróbom kialakítása hozta meg.
Nagyjából egy évvel ezelőtt ilyenkor kezdtem el nagyon kritikus szemmel átnézni a gardróbomat és minden olyan holmitól megszabadultam,
A célom az volt, hogy teljesítsem a kihívást, ami szerint 3 hónapig csak 33 ruhadarabból öltözködhetek (beleértve a cipőket is). Olvashattátok a blogon, hogy sikerült és nagyon élveztem ezt a folyamatot.
A folyamat részeként egy kis önismeretet is tanultam, elengedtem azokat a dolgokat, amik nem én voltam és csak arra figyeltem, hogy mi áll jól nekem, mit viselek szívesen. Ahhoz, hogy átlássuk a dolgokat, néha teljesen le kell tisztítani, például kipakolni a gardróbot és nulláról újragondolni. Most már tudom, hogy mi az, ami kényelmes a számomra és nem akarok magamra erőltetni olyat, ami nem én vagyok (csak máson láttam, hogy milyen jól állt neki).
Hello Monday ☀️ @homegoods.hu #kiskertpiac #betonékszer #betonnyaklánc
Kevesebb ruhát vásárolok, azokat pedig nagyobb odafigyeléssel. Sosem indulok úgy el ruhát venni, hogy nem tudom, mire van szükségem és az elmúlt egy évben nem vettem impulzusvásárlás alapján semmit. Természetesen nem mindig tudom pontosan, hogy például most egy virágos inget akarok venni, csak azt tudom, hogy szükségem van egy ingre, ami lehet ilyen, olyan, amolyan, ezt a részt majd a kínálat dönti el. Hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön az a 3 kérdés, amit mindig felteszek magamnak a ruhavásárlás előtt.
A legfontosabb kérdés, ugyanis előfordul, hogy nagyon csininek érzem magam valamiben a próbafülke rejtekében, aztán amikor először kilépek az utcára, rájövök, hogy ez túl feltűnő/túl sokat mutat/túl szoros/túl feszes stb. Ha egy szoknya állva éppen jól takar, de ha leülök, akkor biztos állandóan lefele húzogatnám a combomon, akkor azt inkább otthagyom, mert az lenne a sorsa, hogy soha nem veszem fel végül. Egy farmernadrágban és fehér pólóban is nagyon csinos tud lenni egy nő, ha megfelelő a kisugárzása, nem kell extrázni.
Bizony, előfordul, hogy meglátok egy fotót az Instagramon, amin az adott influencer x márka ruháiban van és arra gondolok, nekem is itt kéne vásárolnom! Ez azonban olykor hamis igény, aminek nem akarok bedőlni. Sőt, sokszor nem csak azt vizsgálom meg vásárlás előtt, hogy nem túl drága-e az adott holmi, hanem azt is, hogy nem túl olcsó-e. Kivagyok a gyorsan tönkremenő, ezerforintos fast fashion pólóktól, amiből háromhavonta vehetek újat, ahelyett, hogy vettem volna egy drágább, de jobb minőségűt.
A ruhatáram alapja a kombinálhatóság, mert csak így lehet igazán kihasználni a megvásárolt darabokat. Amikor állok a próbafülkében, akkor mindig átgondolom, hogy mi mással tudom még hordani azt a ruhát és megpróbálok elképzelni 2-3 olyan alkalmat, amikor felvenném. Ha valami csak egyféleképpen hordható és nem alkalmi ruhát kerestem, akkor maradnia kell a boltban.