Amikor először találkoztam a gondolattal, hogy a kevesebb lehet több és elkezdtem sokat olvasni a minimalizmusról, akkor egy ponton mégis hátrálni kezdtem. Itt valami nem stimmel… Ha a minimalista életmód valóban boldogabbá tesz, felszabadít, tartalommal tölti meg az életet, akkor miért nem él így mindenki? Természetesen a válasz nagyon összetett.
Egy dolog biztos mostanra, nem tudjuk, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek és mikor áll vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Immár ötödik éve dolgozom itthonról szabadúszóként, aminek megvannak a maga nehézségei, mégsem szívesen váltanék. Ugyanakkor tudom, hogy ez nem való mindenkinek, a kezdeti lelkesedés is alábbhagyott már egy hónap elzártság után, ezért szeretnék most néhány tanácsot adni ahhoz, hogy ne hulljon darabjaira az otthonról végzett munka.
Ismeretlenül is összeköt most minket valami, éljünk a világ bármely részén: ez pedig a vírus miatt megváltozott mindennapok. A körülmények azonban közel nem azonosak. Vannak, akik máris elvesztették a munkájukat, másoknak egyelőre nem változtak meg a bevételei. Vannak, akik hozzánk hasonlóan egy apró, erkély nélküli lakásba szorultak ezekre a napokra/hetekre, míg mások kihasználhatják a kertjük adta lehetőségeket. Van, aki otthonról dolgozik, míg másoknak be kell járniuk a munkahelyükre. Van, akinek gyerekei vannak, mások pedig teljesen egyedül élnek. Ami mindezek ellenére azonos, az a közösségi izoláltság, a bezártság érzet és a bizonytalan jövőkép. Márpedig ezekkel kezdeni kell valamihez, ha szeretnénk lelkileg és végeredményében fizikailag egészségesek maradni.
Talán már tudjátok rólam, hogy nagy listaíró vagyok. Mindent írásban vezetek, a listáim nélkül félembernek érezném magam. Mégis rá kellett jönnöm, hogy az nem elég, ha mindent leírok egy lapra és aztán sorban kihúzogatom őket, ha megcsináltam, mert így valójában sosem lesz sikerélményem és sosem lesz vége ennek.
Amikor egy héttel ezelőtt kiírtam az Instagramra, hogy egy időre elbúcsúzom a kávétól, záporoztak az üzenetek, hogy “de miéééért??”, “ez az egy, amiről sosem mondanék le”, “úristen, ezt nem gondolod komolyan, valami baj van?” és még sorolhatnám. Tök jogos! Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy novemberben leszokom a kávézásról, akkor kiröhögtem volna. Aztán valami megváltozott.
A social media amilyen csodálatos világ, olyan kegyetlen is. Sok mindent láttam már, hiszen social media managerként az elmúlt 10 évben a legkülönbözőbb márkákon keresztül tapasztalhattam meg az emberek reakcióit, viselkedését, a saját tartalmaim gyártójaként pedig személyesebb témákkal kapcsolatban is átéltem, hogy mit vált ki emberekből az internet adta szólásszabadság, a következmények nélküli kommentelés lehetősége. Ez megér egy külön témát, és most nem is erre akarom kihegyezni a bejegyzést, hanem arra, hogy lépten-nyomon bíráskodunk, megítélünk, szeretnénk mindent és mindenkit különböző klisékbe zárni. Miért?
“Csinálj helyet annak, ami számít, és ereszd el, ami nem. Ez ennyire egyszerű” – Robert Tew
Az otthonunkban található tárgyak minimalizálása nehéz folyamat. Nem csak azért, mert át kell gondolni, hogy mire van szükségünk és mindennek helyet kell találni a rend megtartásához, hanem azért is, mert mindenki rátalál ilyenkor olyan dolgokra, amikhez érzelmileg kötődik.
Anyaként különösen nehéz elengedni a gyerek kinőtt ruhácskáit, a megunt játékokat vagy kidobni az első firkákat rajzokat. Azonban az elengedés tanulható, a folyamat részeként meg kell tanulni megítélni azt, hogy mi az, ami valódi emléket jelent és mi az, amitől fájdalom nélkül érdemes megválni. Idővel egyre könnyebben megy 🙂
A minimalizmus lényeges része, hogy megtanuljunk a jelenben élni, ne ragadjunk a múltban. Ha valaki a tárgyai révén a múltban él, akkor sose lesz képes igazán élvezni a jelent. Persze furcsa dolog ez, hiszen ami az egyik pillanatban még a jelen, a következőben már a múlt, éppen ezért a jelen dolgaira kell figyelni.
Emlékekre, a számunkra fontos és meghatározó tárgyakra szükségünk van, de tudni kell határt húzni és kiválasztani a valódi értékeket. Biztosan el kell rakni a gyerek mindhárom apró rugdalózóját emlékbe, nem elég csak az egyik?
Amikor valami ilyen tárgyra bukkanok, akkor mindig megkérdezem magamtól, hogy
A gyerekeknél maradva, Dávid születésére emlékeztető tárgyakat egy cipős doboz méretű dobozba tettem el. Itt van a kórházi karszalagja, a nevét mutató kis papírja, az első puha cipője, az első cumija és az egyik első, jellegzetes kis nadrágja. Nekem ennyi elég, mert ha ezeket megnézem, akkor minden előjön. Ezeken túl viszont minden másra azt mondtam, hogy nincs rá szükségünk.
Nagyon jó taktika az elengedéshez, ha átgondolod, hogy az adott tárgy teljes valójában kell neked, vagy elég egy fotó róla? Egy fotó sokszor ugyanúgy emlékeztet a kellemes nyaralásra vagy az első randira, nem kell ahhoz eltenni a ruhát, amit viseltél.
Az elengedést megkönnyíti, ha arra gondolsz, hogy valaki mennyire örülne annak a dolognak. Ahelyett, hogy nagy dobozokba gyűjtve bepakolnád a gyerek játékait a garázs leghátsó sarkába, mert nehéz elengedni őket, inkább gondolj arra, hogy egy másik gyereknek mennyi jó pillanatot szerezhetnek még ezek. Küldd el adományba és biztos kellemesebb érzés lesz a megválás tőlük.
Előfordul, hogy valamitől nehezen válok meg, mert bár nem használom azt a tárgyat, nagyon vágytam rá, mielőtt megvettem. Vagy sokba került. Vagy ajándékba kaptam. Ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy miért csinálom mindezt. Nem akarom, hogy a tárgyak irányítsanak, úgyhogy ami nem hasznos, annak mennie kell.
Összességében azt vettem észre, hogy a kevesebb itt is több. Ha kevesebb olyan tárgy van körülöttem, aminek érzelmi jelentőséget tulajdonítok, akkor azok, amik ott vannak, nagyobb hangsúlyt kapnak. Van, ami elég. Épp elegendő ahhoz, hogy boldogan tekintsek vissza a múltba, miközben a jelenben élek.
November eleje van. Az ősz sajnos úgy múlik el idén, hogy azt meg sem éreztük. A nyárból azonnal átcsapunk a karácsonyba. Bizony, nem a télbe, hanem a karácsonyba. Reggel hallgattam a rádiót, tudjátok, csak úgy a háttérben szólt, amíg készülődtem, majd hirtelen tudatosult bennem, hogy semmi mást nem hallok, csak azt, ahogy ünnepi vásárlásra buzdítanak, vegyek fel személyi kölcsönt, a végére pedig remek érzékkel szúrtak be egy lottó reklámot, hogy megvalósíthassam végre az álmaimat. Nem akarok naivnak tűnni, én is márkákkal dolgozom, amelyeknek az év vége a legfontosabb időszak eladás szempontjából, mégis azt hiszem, ezt egy kicsit túltoltuk.
Ülök a metrón, arcomban a legfrissebb személyi kölcsön plakátja és azon gondolkozom, hány napja is kezdődött meg a Nagy Karácsonyi Nyomasztás? Megvárták még a november elejét vagy már októberben megalapoztak neki? Néztem magam körül az embereket és arra gondoltam, vajon eléggé frusztráltak már ahhoz, hogy a következő durván két hónapban orrvérzésig vásároljanak? Az ember fokozatosan tényleg elhiszi, hogy ha nem vásárol ilyenkor, akkor kevesebbet ér, mint mások. Kimarad valamiből, amit körülötte mindenki csinál… Az se baj, ha nincs pénzed, hiszen most egy havi részletet jóváírnak a hitelből… És szép lassan mindenki elfelejti, hogy miről szól ez az egész.
Minden szóba kerül év végén, kivéve a lényeg. A lényeg pedig az, hogy a november és a december a pihenésről szól. Arról a pihenésről, amit megérdemlünk az egész éves hajtás után. Arról szól ez az időszak, hogy lenyugszunk, összegezzük azt, hogy mi van mögöttünk, lassan megtervezzük, hogy mi lesz velünk jövőre és ezt az időszakot a családunkkal töltjük, ha van rá lehetőség. Ha pedig épp nincs, akkor bekuckózunk egy pohár teával vagy forralt borral a kezünkben és csak úgy nézzük a csillagokat. Mert ez az az időszak, amikor ennek helye van, de ezt sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Nem tagadom, az év végi vásárlásoknak is megvan a maga pozitív hangulata és ebben nagyon fontos szerepe van a kellemes élménynek. Vehetünk például néhány tűlevelűt, amivel kidekoráljuk a lakást, egy kellemes télies illatú gyertyát, egy új könyvet, ami illik a hangulatunkhoz és közben gyönyörködhetünk a szépen feldíszített boltokban (ami itt Magyarországon nem nagyon divat sajnos). Ugye most nem mondtam nagy dolgokat? Nem arról van szó, hogy semmit se vegyünk a következő durván két hónapban, hanem arról, hogy ne veszítsük el a realitásérzékünket. Jól gondoljuk át, hogy mi kerül a kosarunkba, mert a tudatosság ebben az időszakban fontosabb, mint az év bármely másik szakában.
Kellemes őszt és előre is vidám telet nektek!
Andi xxx
A hosszú hétvége alatt eldöntöttem, hogy mostantól nálam elkezdődik a télies ünnepi időszak. Nem a karácsonyra készülök, hanem inkább a hygge-re! Minden évben úgy zárom az évet, hogy karácsony után egy hatalmas hiányérzet van bennem amiatt, hogy épp ráhangolódtam az ünnepre, erre már vége is. Aztán rájöttem, hogy nem a karácsony ért túl hamar véget, hanem ez a kellemes kuckózós, dekorálós időszak, ami erősen kapcsolódik a hygge-hez.
Egy olyan népszerűségnek örvendő kifejezésről van szó, hogy csodálkoznék, ha valaki még nem találkozott volna vele az elmúlt években 🙂 Tavaly több könyvet is elolvastam a témában, amikről meséltem nektek itt a blogon, úgy összegezném, hogy a hygge dán szó az intim élettér megteremtésének művészete, a kellemes pillanatok megélése és a közösen töltött idő meghittsége. A kényelem, a kapcsolatok és a tartalmas mindennapok állnak a középpontjában.
Bár első sorban kis gyertyákat és meleg takarókat látunk magunk előtt, ha a hygge-re gondolunk, ennek sokkal több vetülete van és a hygge éppúgy megtalálható egy kávézóban lassan italt kortyoló párnál, akik egymásra figyelnek, mint a reggeli napsütésben, ami átmelegíti a frissen mosott ágyneműt. A hygge egyfajta meghívás egy találkozóra, az egyszerű dolgok szépsége iránti szeretet, az elmélyült beszélgetések értelme és a vendégszeretet élménye.
Minél többször hallottam a hygge-ről, annál több párhuzamot fedeztem fel a minimalizmussal. A minimalizmus mindenkinek mást jelent az életében, azonban a végeredmény eléggé hasonló: kiszakadás a fogyasztói társadalomból, tudatos életmód és a tárgyak helyett a kapcsolatokra fordított figyelem növelése. A hygge-vel közös pont valahol ott van, ahol a rohanás helyett az egyszerű mindennapok megélése található.
Mind a minimalizmus, mind a hygge arra biztat, hogy csak olyan tárgyakkal vegyük magunkat körbe, amik értéket képviselnek számunkra és elmondanak egy történetet, hasznosak vagy szépek. Természetesen a hygge ezen túlmenően már más irányból közelít az otthonteremtéshez, itt a hívogató, kuckózás áll a középpontban, míg a minimalizmus egy ennél sterilebb környezetet teremt, ahol az otthon nem az elsődleges élettered, hanem valami, aminek a minimalizálása teret ad a hobbidnak, utazásnak, élményeknek. Míg az egyik a lassulásra buzdít, addig a másik inkább az egészséges produktivitásra. Egy minimalistánál valószínűleg nincs rengeteg könyv a szekrényen, ha elmehet könyvtárba is… Egy minimalista inkább online tárolja a fotóit, nem gyűjti azokat albumokba, aggatja ki őket a falra… A minimalizmusban nincs helye a könnyelműségnek, a hygge azonban megengedőbb az efféle pozitív értelembe vett könnyelműségekkel.
Megegyezik azonban az a nézet, hogy az otthonunk egy olyan tér, amiben élünk és nem tárolunk. Az otthonnak tisztának, nyugalmat árasztónak és rendezettnek kell lennie.
Hogyan valósítom én meg a hygge otthon minimalista elvek mentén? Többek között erről fogunk beszélgetni november 6-án Cserta Szandrával, a Kívül Belül Boldogság alapítójával és Csapó Ildivel, a Greenway gyetyák készítőjével. Szerintem ez egy nagyon hangulatos este lesz, gyertek el! Az eseményt itt találjátok, jegyinformációval együtt.
(A hangulatos fotókat Hegedüs Szonja készítette.)