Amikor egy héttel ezelőtt kiírtam az Instagramra, hogy egy időre elbúcsúzom a kávétól, záporoztak az üzenetek, hogy “de miéééért??”, “ez az egy, amiről sosem mondanék le”, “úristen, ezt nem gondolod komolyan, valami baj van?” és még sorolhatnám. Tök jogos! Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy novemberben leszokom a kávézásról, akkor kiröhögtem volna. Aztán valami megváltozott.
A social media amilyen csodálatos világ, olyan kegyetlen is. Sok mindent láttam már, hiszen social media managerként az elmúlt 10 évben a legkülönbözőbb márkákon keresztül tapasztalhattam meg az emberek reakcióit, viselkedését, a saját tartalmaim gyártójaként pedig személyesebb témákkal kapcsolatban is átéltem, hogy mit vált ki emberekből az internet adta szólásszabadság, a következmények nélküli kommentelés lehetősége. Ez megér egy külön témát, és most nem is erre akarom kihegyezni a bejegyzést, hanem arra, hogy lépten-nyomon bíráskodunk, megítélünk, szeretnénk mindent és mindenkit különböző klisékbe zárni. Miért?
“Csinálj helyet annak, ami számít, és ereszd el, ami nem. Ez ennyire egyszerű” – Robert Tew
Az otthonunkban található tárgyak minimalizálása nehéz folyamat. Nem csak azért, mert át kell gondolni, hogy mire van szükségünk és mindennek helyet kell találni a rend megtartásához, hanem azért is, mert mindenki rátalál ilyenkor olyan dolgokra, amikhez érzelmileg kötődik.
Anyaként különösen nehéz elengedni a gyerek kinőtt ruhácskáit, a megunt játékokat vagy kidobni az első firkákat rajzokat. Azonban az elengedés tanulható, a folyamat részeként meg kell tanulni megítélni azt, hogy mi az, ami valódi emléket jelent és mi az, amitől fájdalom nélkül érdemes megválni. Idővel egyre könnyebben megy 🙂
A minimalizmus lényeges része, hogy megtanuljunk a jelenben élni, ne ragadjunk a múltban. Ha valaki a tárgyai révén a múltban él, akkor sose lesz képes igazán élvezni a jelent. Persze furcsa dolog ez, hiszen ami az egyik pillanatban még a jelen, a következőben már a múlt, éppen ezért a jelen dolgaira kell figyelni.
Emlékekre, a számunkra fontos és meghatározó tárgyakra szükségünk van, de tudni kell határt húzni és kiválasztani a valódi értékeket. Biztosan el kell rakni a gyerek mindhárom apró rugdalózóját emlékbe, nem elég csak az egyik?
Amikor valami ilyen tárgyra bukkanok, akkor mindig megkérdezem magamtól, hogy
A gyerekeknél maradva, Dávid születésére emlékeztető tárgyakat egy cipős doboz méretű dobozba tettem el. Itt van a kórházi karszalagja, a nevét mutató kis papírja, az első puha cipője, az első cumija és az egyik első, jellegzetes kis nadrágja. Nekem ennyi elég, mert ha ezeket megnézem, akkor minden előjön. Ezeken túl viszont minden másra azt mondtam, hogy nincs rá szükségünk.
Nagyon jó taktika az elengedéshez, ha átgondolod, hogy az adott tárgy teljes valójában kell neked, vagy elég egy fotó róla? Egy fotó sokszor ugyanúgy emlékeztet a kellemes nyaralásra vagy az első randira, nem kell ahhoz eltenni a ruhát, amit viseltél.
Az elengedést megkönnyíti, ha arra gondolsz, hogy valaki mennyire örülne annak a dolognak. Ahelyett, hogy nagy dobozokba gyűjtve bepakolnád a gyerek játékait a garázs leghátsó sarkába, mert nehéz elengedni őket, inkább gondolj arra, hogy egy másik gyereknek mennyi jó pillanatot szerezhetnek még ezek. Küldd el adományba és biztos kellemesebb érzés lesz a megválás tőlük.
Előfordul, hogy valamitől nehezen válok meg, mert bár nem használom azt a tárgyat, nagyon vágytam rá, mielőtt megvettem. Vagy sokba került. Vagy ajándékba kaptam. Ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy miért csinálom mindezt. Nem akarom, hogy a tárgyak irányítsanak, úgyhogy ami nem hasznos, annak mennie kell.
Összességében azt vettem észre, hogy a kevesebb itt is több. Ha kevesebb olyan tárgy van körülöttem, aminek érzelmi jelentőséget tulajdonítok, akkor azok, amik ott vannak, nagyobb hangsúlyt kapnak. Van, ami elég. Épp elegendő ahhoz, hogy boldogan tekintsek vissza a múltba, miközben a jelenben élek.
November eleje van. Az ősz sajnos úgy múlik el idén, hogy azt meg sem éreztük. A nyárból azonnal átcsapunk a karácsonyba. Bizony, nem a télbe, hanem a karácsonyba. Reggel hallgattam a rádiót, tudjátok, csak úgy a háttérben szólt, amíg készülődtem, majd hirtelen tudatosult bennem, hogy semmi mást nem hallok, csak azt, ahogy ünnepi vásárlásra buzdítanak, vegyek fel személyi kölcsönt, a végére pedig remek érzékkel szúrtak be egy lottó reklámot, hogy megvalósíthassam végre az álmaimat. Nem akarok naivnak tűnni, én is márkákkal dolgozom, amelyeknek az év vége a legfontosabb időszak eladás szempontjából, mégis azt hiszem, ezt egy kicsit túltoltuk.
Ülök a metrón, arcomban a legfrissebb személyi kölcsön plakátja és azon gondolkozom, hány napja is kezdődött meg a Nagy Karácsonyi Nyomasztás? Megvárták még a november elejét vagy már októberben megalapoztak neki? Néztem magam körül az embereket és arra gondoltam, vajon eléggé frusztráltak már ahhoz, hogy a következő durván két hónapban orrvérzésig vásároljanak? Az ember fokozatosan tényleg elhiszi, hogy ha nem vásárol ilyenkor, akkor kevesebbet ér, mint mások. Kimarad valamiből, amit körülötte mindenki csinál… Az se baj, ha nincs pénzed, hiszen most egy havi részletet jóváírnak a hitelből… És szép lassan mindenki elfelejti, hogy miről szól ez az egész.
Minden szóba kerül év végén, kivéve a lényeg. A lényeg pedig az, hogy a november és a december a pihenésről szól. Arról a pihenésről, amit megérdemlünk az egész éves hajtás után. Arról szól ez az időszak, hogy lenyugszunk, összegezzük azt, hogy mi van mögöttünk, lassan megtervezzük, hogy mi lesz velünk jövőre és ezt az időszakot a családunkkal töltjük, ha van rá lehetőség. Ha pedig épp nincs, akkor bekuckózunk egy pohár teával vagy forralt borral a kezünkben és csak úgy nézzük a csillagokat. Mert ez az az időszak, amikor ennek helye van, de ezt sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Nem tagadom, az év végi vásárlásoknak is megvan a maga pozitív hangulata és ebben nagyon fontos szerepe van a kellemes élménynek. Vehetünk például néhány tűlevelűt, amivel kidekoráljuk a lakást, egy kellemes télies illatú gyertyát, egy új könyvet, ami illik a hangulatunkhoz és közben gyönyörködhetünk a szépen feldíszített boltokban (ami itt Magyarországon nem nagyon divat sajnos). Ugye most nem mondtam nagy dolgokat? Nem arról van szó, hogy semmit se vegyünk a következő durván két hónapban, hanem arról, hogy ne veszítsük el a realitásérzékünket. Jól gondoljuk át, hogy mi kerül a kosarunkba, mert a tudatosság ebben az időszakban fontosabb, mint az év bármely másik szakában.
Kellemes őszt és előre is vidám telet nektek!
Andi xxx
A hosszú hétvége alatt eldöntöttem, hogy mostantól nálam elkezdődik a télies ünnepi időszak. Nem a karácsonyra készülök, hanem inkább a hygge-re! Minden évben úgy zárom az évet, hogy karácsony után egy hatalmas hiányérzet van bennem amiatt, hogy épp ráhangolódtam az ünnepre, erre már vége is. Aztán rájöttem, hogy nem a karácsony ért túl hamar véget, hanem ez a kellemes kuckózós, dekorálós időszak, ami erősen kapcsolódik a hygge-hez.
Egy olyan népszerűségnek örvendő kifejezésről van szó, hogy csodálkoznék, ha valaki még nem találkozott volna vele az elmúlt években 🙂 Tavaly több könyvet is elolvastam a témában, amikről meséltem nektek itt a blogon, úgy összegezném, hogy a hygge dán szó az intim élettér megteremtésének művészete, a kellemes pillanatok megélése és a közösen töltött idő meghittsége. A kényelem, a kapcsolatok és a tartalmas mindennapok állnak a középpontjában.
Bár első sorban kis gyertyákat és meleg takarókat látunk magunk előtt, ha a hygge-re gondolunk, ennek sokkal több vetülete van és a hygge éppúgy megtalálható egy kávézóban lassan italt kortyoló párnál, akik egymásra figyelnek, mint a reggeli napsütésben, ami átmelegíti a frissen mosott ágyneműt. A hygge egyfajta meghívás egy találkozóra, az egyszerű dolgok szépsége iránti szeretet, az elmélyült beszélgetések értelme és a vendégszeretet élménye.
Minél többször hallottam a hygge-ről, annál több párhuzamot fedeztem fel a minimalizmussal. A minimalizmus mindenkinek mást jelent az életében, azonban a végeredmény eléggé hasonló: kiszakadás a fogyasztói társadalomból, tudatos életmód és a tárgyak helyett a kapcsolatokra fordított figyelem növelése. A hygge-vel közös pont valahol ott van, ahol a rohanás helyett az egyszerű mindennapok megélése található.
Mind a minimalizmus, mind a hygge arra biztat, hogy csak olyan tárgyakkal vegyük magunkat körbe, amik értéket képviselnek számunkra és elmondanak egy történetet, hasznosak vagy szépek. Természetesen a hygge ezen túlmenően már más irányból közelít az otthonteremtéshez, itt a hívogató, kuckózás áll a középpontban, míg a minimalizmus egy ennél sterilebb környezetet teremt, ahol az otthon nem az elsődleges élettered, hanem valami, aminek a minimalizálása teret ad a hobbidnak, utazásnak, élményeknek. Míg az egyik a lassulásra buzdít, addig a másik inkább az egészséges produktivitásra. Egy minimalistánál valószínűleg nincs rengeteg könyv a szekrényen, ha elmehet könyvtárba is… Egy minimalista inkább online tárolja a fotóit, nem gyűjti azokat albumokba, aggatja ki őket a falra… A minimalizmusban nincs helye a könnyelműségnek, a hygge azonban megengedőbb az efféle pozitív értelembe vett könnyelműségekkel.
Megegyezik azonban az a nézet, hogy az otthonunk egy olyan tér, amiben élünk és nem tárolunk. Az otthonnak tisztának, nyugalmat árasztónak és rendezettnek kell lennie.
Hogyan valósítom én meg a hygge otthon minimalista elvek mentén? Többek között erről fogunk beszélgetni november 6-án Cserta Szandrával, a Kívül Belül Boldogság alapítójával és Csapó Ildivel, a Greenway gyetyák készítőjével. Szerintem ez egy nagyon hangulatos este lesz, gyertek el! Az eseményt itt találjátok, jegyinformációval együtt.
(A hangulatos fotókat Hegedüs Szonja készítette.)
Hogy állok mindössze 5 nap után a kihívással, miszerint 100 napig csak használt holmikat veszek magamnak? Leginkább úgy, hogy tegnap vettem először valamit magamnak, egy pulcsit a Hádában. És ez nem véletlen, ugyanis nem akarom elkövetni a lehető legnagyobb hibát, amit ez a három hónap alatt el lehet: nem akarok elkezdeni halmozni.
A használt holmik jellegéből adódik, hogy nagyon könnyű átesni velük a ló túloldalára, pedig a cél épp a tudatos vásárlás lenne. Látom, ahogy emberek teletömött zacskókkal távoznak a turkálóból, és azon gondolkozom, vajon minden héten ezt csinálják, vagy már egy éve nem vettek maguknak ruhát és valóban itt volt az ideje felfrissíteni a ruhatárat? Vagy látom, hogy vannak ismerőseim, akik rendszeresen feltűnnek olyan Facebook csoportokban, ahol régi, használt bútorokat és apróságokat lehet venni, és ott vásárolnak. Vajon, mit csinál azzal a sokadik kávés csésze készlettel, amihez azt kommentelte, hogy megvenné (ezt is)?
Teljesen érthető, amit csinálnak, ugyanis a használt holmik vásárlásának éppúgy megvan a csábereje, mint az akciós termékeknek vagy gyorsan változó fast fashion ruháknak. Ez pedig a különlegességükből fakad, hiszen egyszeri lehetőséggel állsz szemben. Vagy most megveszed, vagy lehet, hogy holnap már nem lesz ott.
Biztos sokaknak ismerős a helyzet, amikor állsz a turkáló próbafülkéjében, rajtad a kiszemelt ruha, de valahogy nem stimmel. Nem az igazi, nem olyan, ahogy a vállfán lógva elképzelted. Viszont milyen szuper márka, igazi menő darab. Ott dilemmázol percekig, hogy kell vagy nem. Sokszor döntöttem úgy ebben a helyzetben, hogy na jó, megveszem és majd hordom egy övvel vagy belefogyok, aztán végül ezek mindig a szekrény aljára hajítva végezték. Ha nem vagy teljesen biztos abban, hogy a kiszemelt tárgy tetszik, hasznos vagy jól áll, akkor ne vedd meg arra a nyomásra hallgatva, hogy lehet holnap már nem lesz meg! Ne felejtsd el, ez is csak egy tárgy.
Ugyanakkor ez a folyamat hosszabb távon is érezteti a hatását, az ember ugyanis nagyon könnyen kincskeresővé válhat. Szinte a függőjévé lehet válni annak, hogy számodra kincset jelentő különlegességek után kutass és ennek reményében hetente többször betérj a turkálókba, vagy folyamatosan online piacokon nézelődj. Már a kutatás folyamata is örömet és izgalmat okoz, pláne ha valóban találsz is valamit, amit akkor nagyon jó fogásnak érzel. Bár ilyenkor én is azt érzem, hogy szeretném ezt már holnap megismételni, megálljt parancsolok magamnak. Az a baj, hogy ilyenkor elveszik a cél és a tudatosság. Jelölj ki egy újabb időpontot, például mondd azt magadnak, hogy legközelebb két hét múlva megyek be turkálóba, addig semmi.
Ezek a lelki okai a halmozásnak, van azonban egy földhöz ragadtabb oka is, ez pedig az olcsósága. Megtévesztő! Volt időszak, amikor azt vettem észre magamon, hogy folyamatosan egyenlítgetek spórolás helyett. Konkrétan arra gondolok, hogy amikor kellett egy nadrág és negyedáron vettem egy second hand darabot, akkor utána úgy éreztem, hogy mivel ezt ilyen jó áron vettem, megtehetem, hogy nagyobb kávét rendeljek vagy vegyek még egy körömlakkot, akármit. És végül úgy zártam a napot, hogy vettem egy nadrágot olcsón, a maradék pénzt pedig elköltöttem olyan dolgokra, amikre igazán nem is volt szükségem. Ezért távoznak sokan a turkálóból megpakolt zacskókkal. Tévesen azt hiszik, ami olcsó, abból több kell és nem veszik észre, hogy az olcsó így már nem olcsó, mert vettek egy csomó olyan dolgot is, amit végül nem használnak ki.
Te tapasztaltad már magadon valamelyik jelenséget, amikor használt holmit vásárolsz? #nevegyelujat
Fotó: Unsplash.com
Instagramon már elárultam nektek, hogy egy újabb kihívásba kezdek szeptember elsején, ez pedig arról fog szólni, hogy csak használt dolgokat vásárolok.
Korábban már megtapasztaltam, hogy milyen egy hónapig semmit sem vásárolni magamnak, erről beszámoltam nektek a blogon. Összességében nagyszerű élmény volt, ami csak még lelkesebbé tesz a mostani kihívással kapcsolatban.
A fogyasztói társadalom apadhatatlan vásárlási éhsége hatására felfoghatatlan mennyiségű tárgyat állítanak elő. Elég csak bemenni egy turkálóba és végignézni a kifogástalan minőségű holmikat, amiken gyakran az eredeti árcímke is ott lóg. Az internetnek hála fel sem kell állni a székből ahhoz, hogy meg tudjunk venni valamit, ami másnak felesleges. És milyen szuper dolgok vannak!
Megállás nélkül pusztítjuk a bolygót azért, hogy kielégítsük a gyorsan elhasználódó és gyorsan elfelejtett tárgyak iránti igényt. Miért nem nyúlunk gyakrabban olyan tárgyakért, amelyek már készen vannak? Miért az új kell? Egyáltalán valóban szükségünk van arra, amit épp meg akarunk venni, vagy az igényt felülírta egy jól csengő marketing szlogen?
Kérdések, amik kíváncsivá tettek, hogy vajon mire jutok, ha a plázák üzleteinek kínálata helyett kizárólag valaki más által korábban már birtokolt dolgokat veszek!
Természetesen van egy pár dolog, ami kivételt képez ebben az esetben. Az élelmiszer, a gyógyszer, a higiéniai eszközök mind olyanok, amiket újonnan fogok megvenni, mást azonban szeretnék kölcsönkérni, használtan venni vagy egyszerűen nem megvenni. (Az ajándék nem számít vásárlásnak.) Itt most csak a saját magam részére vásárolt termékekről van szó, tehát például a gyerekruhák nem részei a kihívásnak.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogyan sikerül mindezt megvalósítanom, tartsatok továbbra is velem itt a blogon és az Instagramon 🙂 #nevegyelujat
(Ezt a kihívást egyébként nem én találtam fel, világszerte sokan vágtak már bele 20, 30 vagy akár 200 napra.)
Fotók: Unsplash.com
Mostanában elbúcsúztam több olyan tárgytól is, amit valaha lelkesen megvettem, de végül egyszerűen nem szerettem meg igazán, ezért egy idő után nem használtam. Mondok egy egyszerű példát: két éve vettem egy márványmintás tálcát a H&M Home-ban. Olcsó volt és arra gondoltam, hogy biztos jó lesz valamire, jól fog mutatni meg amúgy is divatos ez a minta. Azóta állt az egyik konyhaszekrényben, míg nemrég új gazdát nem találtam neki. Miért nem használtam soha és váltam meg tőle könnyedén? Úgy tudnám megfogalmazni, hogy hiányzott belőle a lélek. Valójában semmi nem volt benne, ami rám utalt volna.
Túl gyorsan és rosszul döntöttem, rossz impulzusok alapján. Egyre inkább kezdek eltávolodni a tömeggyártmányú holmiktól, főleg ha olyan dologról van szó, amit évekig szeretnék használni.
Ahogy ezen gondolkoztam, eszembe jutott a Cait Flandars oldalán megjelent tavaly nyári cikk, amit akkor nagyon érdekesnek találtam. A szerző azzal a felvetéssel kezd, hogy a társadalmunk értékrendje felborult a könnyen elérhető, de felesleges vagyontárgyak eredményeképp. Túl materialisták vagyunk, ugyanakkor nem vagyunk eléggé materialisták a szó valódi értelmében. Máshogy mondva, nem materialisták vagyunk, hanem fogyasztók és ez nem ugyanaz. Gyakran halljuk, hogy a nyugati társadalmak emberei túl sokat foglalkoznak a tárgyaikkal, a vagyonukkal, miközben elhanyagolják például a lélek ápolását, nem értékelik a kapcsolataikat és így tovább. Azonban a helyzet az, hogy nem a tárgyainkra helyezünk túl nagy hangsúlyt, hanem a fogyasztásra és a vásárlásra. Ha a tárgyakon lenne a hangsúly, akkor mindenkinél csak szépen kidolgozott, minőségi, használható és szerethető dolgok lennének otthon.
A többség már nem nagyon foglalkozik a minőséggel, sokkal inkább az ár és a gyors elérhetőség a meghatározó, no meg a márka. A cikk írója felveti, hogy a szupermarketek gyümölcsei zöldek, a polcon sorakozó kávét egy éve pörkölték és minden műanyagból készül. Szeretünk vásárolni, de nem szeretjük a tárgyakat. Ha igazán szeretnénk a tárgyainkat, akkor kevesebb lenne, de jobb.
Erre jutottam én is, amikor a tömeggyártmányban készült, nagyáruházi bögrék helyett nemrég inkább egy kisebb bolt régi (antik) porcelánjait választottam. Ráadásul még olcsóbb is volt és minden alkalommal, amikor meglátom őket, örömmel nézek rájuk. (Ugyanakkor itt megjegyezném, hogy nem tudok mindent ez alapján mérlegelni, az új kanapénk például valószínűleg az IKEA-ból lesz, mert az felel meg a pénztárcánknak.)
3 hiba, amit elkövethetsz vásárlásnál:
Általában a fenti három hiba okozza azt, hogy olyan tárgyakat veszünk meg, amiket aztán nem használunk és nem szeretünk: azonnal akarunk valamit, a reklámok/a trendek alapján és a minőség helyett inkább csak az árat vesszük figyelembe. Olyan rengeteg választási lehetőségünk van, hogy gyakran már az információmennyiség gondolatától is megfájdul a fejünk, ezért inkább körbe sem nézünk.
Tipikus “felhalmozó helyiség” egy otthonban a konyha, ahol rengeteg ugyanazt a funkciót ellátó tárgy szokott összegyűlni az évek során. Nálad hány olyan dolog lapul a konyhaszekrényben, amit sosem használsz? Létezik #kacatmentesotthon? Ennek a hashtagnek szeretnék értelmet adni a következő néhány hónapban itt a blogon, figyeljétek! 😉
fotók: Unsplash.com
Gyakran tapasztalom, hogy az emberek azt hiszik, a minimalizmus vagy az egyszerűbb élet egyenlő a semmivel. Aki minimalista, azzal sosem lehet összefutni egy boltban, vagy sosem örülhet egy szép tárgynak. Ez óriási tévedés, ami azért is baj, mert biztos vagyok benne, hogy sokakat ez tart vissza az életmódváltástól. Annyit látnak, hogy “mindenüket ki kell hajigálni”, csakhogy a lényeg nem itt van.
Nemrég írtam egy bejegyzést Ezért nem unalmas az egyszerűbb élet címmel, de mivel újra és újra eljött a téma beszélgetések során, így arra gondoltam, kicsit mélyebbre kell ásni. Miért gondolják azt sokan, hogy aki minimalista az minden tárgyat elvetett és nincs semmije? A hangsúly nem a minden-en és a semmi-n van, hanem az elég-en. Máshogy mondva, az a lényeg, hogy megtaláld azt, mi a fontos számodra. Ha elengeded és megválsz azoktól a tárgyaktól (vagy akár kapcsolatoktól), amelyek nem adnak örömet, elveszik a teret, az időt és az energiát a fontos és tartalmasabb dolgoktól, akkor több marad, amit a jó értelemben vett szenvedélyednek szentelhetsz.
Én nem tartozom azok közé a minimlisták közé, akik számokat lobogtatva csökkentik újra és újra az otthonukban található tárgyakat, sőt az sem célkitűzésem, hogy a holmim beleférjen egy hátizsákba. Az egyetlen célom az öröm és a kiegyensúlyozottság megtalálása és megtartása. A minimalizmusnak annyi gyakorlati formája van, ahány ember és család él. Egy dolog azonban közös, ez pedig a végeredmény: a kevesebb általi boldogság, tartalmasabb napok és jobban szervezett élet.
Ha meg akarod találni, hogy mennyi az, ami elég neked, akkor vizsgáld meg, hogy mik azok a dolgok, amik kifejeznek téged, pontosabban hozzájárulnak a történetedhez. Ami sehogy se kapcsolódik hozzád, az mehet! Ha például szeretsz rajzolni, akkor több lesz otthon a ceruzád, mint másnak, aki viszont sütni szeret és ezért több sütőformája van.
Mi van akkor, ha valaki nem egyedül él? Ha a pár egyik fele minimalista lesz, az előbb-utóbb hat a másikra is, de tiszteletben kell tartani a másik tárgyait! Ne erőltesd a dolgokat, még akkor se, ha néha nehéz megállni, de nem dönthetünk más tárgyai felett a tudta nélkül. Így családban fokozottan igaz, hogy a kevesebb nem egyenlő a semmivel.
A mindent megveszek és a semmit se veszek között óriási távolság van, ahol mindenki megtalálhatja azt a pontot, ami neki elég.