Anya (ismét) önállósul

Van az anyaságnak egy legalább olyan nehéz része, mint az, hogy beletanulj ebbe a szerepbe az elején, mégpedig az, amikor időről időre el kell engedni egymás kezét. Nem vagyunk egyformák, ezért még véletlenül sem szeretnék általánosítani, bár mint tudjuk, a kivétel erősíti  a szabályt. Dávid lassan 3 éves lesz, szeptemberben kezdi az óvodát, ami több szempontból is nagy lépés a számomra, részben mert visszavonhatatlanul önállósul, és én is. A bölcsinél még kicsit azt éreztem, hogy ez egy szuper gyerekmegőrző, de bármikor abbahagyhatjuk, annyit jár amennyit akarjuk és mi választottuk. Az óvoda viszont már más, most nem ecsetelem, hogy ennek fényében, miért. Igazi nagy fiú lett, akinek már most van egy külön élete, külön társasága és olyan szokásai, amiket nem tőlünk tanult. Szóval nekem is fel kell nőnöm a legozásból, ismét.

Anya és/vagy nő

A születését követő első félév nálam a totális babamámorban telt. Ugyanannyira egyek voltunk, mint amikor még a hasamban volt, teljes szimbiózisban éltünk és egy lépést sem tettem nélküle. Aztán éreztem, hogy vissza kell szivárogjon a régi életem az életembe. Elmentem egy barátnőmmel egy koncertre, és szenvedtem. Képtelen voltam belehelyezkedni abba a szituba, hogy nincs velem, állandóan csak rá gondoltam és amint alkalmas volt, már húztam is haza. Ezt eljátszottam még két-három alkalommal, ami után mondtam a férjemnek, hogy inkább nem megyek soha többet sehova. Szerencsére őt nem abból a fából faragták, aki erre ne kezdette volna el az ellenkezőjére biztatni, úgyhogy néhány hónap után ismét próbálkoztam a külön programmal és bejött. Egyszer csak elengedtem arra a pár órára és saját élményekkel feltöltődve, hihetetlen lendületet adva a folytatáshoz vágtam bele a másnapba. Már nem csak arról szóltak a hetek, hogy mi van a gyerekkel, mi van otthon és mi van velünk, hanem az is tényező lett, hogy mi van velem. És erre hatalmas szükség van!

Nekem eleinte nagyon nehéz volt összeegyeztetnem az anyaságot a nőséggel. Direkt nem nőiességet írok. Ahogy anya lettem, már nem éreztem magam nőnek, amivel akkor szembesültem, amikor először elmentem valahova egyedül és az utcán a jó munkásemberek utánam fütyültek. Felháborodtam és kiborultam, hogy ezt hogyan képzelik, hiszen én egy ANYA vagyok csupa nagy betűvel , nem egy csajszi. Pedig de, a kettő nem zárhatja ki egymást teljesen. Időbe telt, mire helyre raktam magamban azt, hogy ha babakocsit tolok, akkor mások is anyának látnak, ha viszont nem, akkor senki nem ad elsőbbséget, ugyanúgy meglöknek a tömegben, mint bárki mást és az anyaság szentsége azonnal eltűnik rólam a külvilág felé. Ennek megfelelően nekem is vissza kellett hoznom azt az oldalam és összeegyeztetni magamban valahogy, hogy nem csak egy anya vagyok, hanem egy nő is.

Hogy néz ki egy anya?

Azt vettem észre, hogy az emberek egy részében van valamiféle előítélet azzal kapcsolatban, hogy milyen egy anya. Van egy kép a fejekben arról, hogyan öltözik, hogyan beszél, miként viselkedik. Mindig viccesnek tartom azt a szitut, amikor egy idegennel huzamosabb időt töltök együtt, akár egy megbeszélés vagy egy workshop miatt, majd amikor pár óra elteltével kiderül számára, hogy van egy fiam, akkor nyíltan ledöbben és jobb híján megkérdezi, hogy hány éves vagyok. Mivel nem hiszem, hogy tizennyolcnak tűnök, így a kérdés szerintem inkább magának az anyaságnak szól: Hogy hogy nem mutogattam neki fotókat a gyerek babakoráról a telefonomon? Miért nem vagyok mackónadrágban és foltos pólóban? Eleve, hogy hogy itt vagyok és gyerektől független dolgokról beszélgetünk, ahelyett, hogy a vacsorán agyalnék? Bizony, nem kell ahhoz elmenni bulizni és nyilvánosan dönteni magadba a söröket, hogy az emberek azt ítéljék meg, egy anyának nem így kellene viselkednie, még akkor is ha épp abban a helyzetben, ez egyfajta bókként is felfogható.

Van élet a gyereken túl?

Nyilván soha nem szűnök meg belül anyának lenni és csak akkor vagyok nyugodt nélküle, ha tudom, éppen mit csinál. Ha tudom, hogy jól érzi magát a bölcsiben, ha kapom a fotókat, hogyan játszik a nagyszülőknél vagy apától a videót arról, milyen a fiúbuli 🙂 Ugyanakkor szükségem van arra, hogy legyenek önálló szokásaim, saját társaságom, saját hobbim a lakáson kívül vagy egy munkám, amit szeretek. És mindez nem egyenlő az én-idővel, amikor anya befekszik a kádba, aztán tíz percig látványosan örül magának. Hogy kinek mikor jön el az a pont, amikor leválik az anyaságról, egyéni. Senki nem attól lesz jó vagy rossz anya, mert a gyerek egy hónapos korától eljár futni, vagy havonta egy szombaton elmegy borozni a barátnőivel. Annak viszont a gyerek issza meg a levét, ha állandóan feszült és boldogtalan.

Nem lehet csak egy lábon állni az életben, az ember ennél sokkal összetettebb lény. Még egyetemen tanultam a szerepelméletről, ami a mai napig megmaradt bennem (bevallom kevés dologgal vagyok így a suliból, de ez más téma). Egy társadalom részei vagyunk, ahol életünk során különböző szociális szerepeknek kell megfelelni. Ez egy öntudatlan viselkedési lánc, ami lehetővé teszi a beilleszkedést. Ugyanakkor a különböző szerepek közt fenntartott egyensúly bizonyítottan elvezet a jól-léthez és biztonságot ad. Ha tehát nem csak anya vagy, hanem mellette egy bizonyos téma szakértője is, akár abban az értelemben, hogy jeleskedsz a jógázásban, elismernek a munkádban vagy írnak rólad a hobbid kapcsán, akkor máris nagyobb biztonságban vagy, hiszen ha az egyik borul valamiért, akkor nem maradsz szerep nélkül. Amikor tehát az anya szerep épp nem játszik, mert a gyerek önálló életet él, akkor is marad szereped. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen szerepek oda-vissza hatnak egymásra. Engem például hihetetlenül feltölt a blogolás, örülök, hogy van munkám, amiben számítanak rám és képes vagyok új dolgokat tanulni (sport vagy nyelv). Ez javítja az önértékelésem, kevésbé rettegek attól, hogy mi lesz, ha a gyerekemnek fontosabb lesz az önállóság, mint az, hogy rajtam csüngjön, így kiegyensúlyozottabbnak érzem magam és remélem egyfajta példával járok előtte. Anya vagyok, de a boldogságomnak nem lehet az egyetlen forrása a gyerekem. Ahogy ezt leírtam, azt is érzem, mekkora teher lehet ez egy gyereknek. Tehát mindenki azzal jár a legjobban, ha a szülő több szerepet képes összeegyeztetni egymással. Nálatok mik ezek a szerepek? Beszélgessünk róla!

fotók: Szuzi és a naplopók